Koronavírus: az ételeknek ilyen szerepe lehet

Csekély mértékben ugyan, de egyes élelmiszerek fogyasztása és az anyatejes táplálás is csökkentheti a koronavírus-fertőzés kockázatát - állítják amerikai kutatók.

A koronavírus-pandémiát az elhízás világjárványa is erősíti. Részletek itt.

A chicagói Northwestern Egyetem kutatói a táplálkozás és az új típusú koronavírus-fertőzés közötti lehetséges kapcsolatot keresve elemezték ki közel 38 ezer ember adatait. Egyaránt figyelembe vették az alanyok táplálkozási szokásira vonatkozó feljegyzéseket a 2006 és 2010 közötti időszakból, illetve azt, hogy elkapták-e a fertőzést 2020 márciusa és novembere között - írja a WebMD . A táplálkozást illetően a kutatócsapat különösen nagy figyelmet fordított azokra az ételekre és italokra, amelyek kapcsán korábbi állat- és emberi kísérletek felvetették, hogy hatással lehetnek az immunrendszerre.

A rendszeres kávézás is szerepet játszhat a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentésében
A rendszeres kávézás is szerepet játszhat a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentésében. Fotó: Getty Images

A résztvevők 17 százalékának lett pozitív a koronavírustesztje az említett időszakban. A tudósok úgy látták, hogy a megfertőződés ellen valamelyest védelmet jelenthet bizonyos ételek és italok fogyasztása. Állítják például, hogy azoknál, akik napi egy csésze kávét vagy többet fogyasztanak, 10 százalékkal kisebb a fertőzés veszélye azokhoz képest, akik egy csészénél kevesebbet isznak naponta. Ugyanilyen mértékben csökkentheti a rizikót, ha valakit gyerekkorában anyatejjel táplálnak.

Legalább napi kétharmad adag főtt vagy nyers zöldség fogyasztása is mérsékelheti a fertőzés és megbetegedés kockázatát, bár e tekintetben kivételt képez a burgonya. A gyümölcsöknek, teáknak és a vörös húsnak nem volt számottevő hatása, míg a feldolgozott húsokból már napi féladag fogyasztása is növelheti a rizikót. A kutatók hangsúlyozták, további kutatások szükségesek a témában, illetve a helyes táplálkozás semmiképpen sem helyettesítheti a koronavírus elleni vakcinát. A tanulmány a Nutrients című tudományos folyóiratban jelent meg.

A koronavírus-pandémia nyomán jelentősen megugrott azok száma, akik magányosnak érzik az életüket. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra