Koronavírus: így olthatják be az allergiásokat

Az amerikai járványügyi központ (CDC) vizsgálja a koronavírus-oltásoknál néhány esetben felmerült allergiás reakciókról szóló jelentéseket, egyúttal ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni a korábban allergiás sokkon már átesett személyek esetében.

Mindössze 24 óra leforgása alatt újabb közel 11 ezer halálos áldozatot követelt a koronavírus-pandémia világszerte. Részletek itt.

Az Egyesült Államok-szerte szombat reggelig beadott több mint 272 ezer oltásból péntek estig hat esetben jeleztek súlyos allergiás reakciót, köztük egy olyan embernél, akinél korábban már előfordult hasonló más oltásoknál. A CDC leszögezte, hogy nem adhatják be a második adagot azoknak, akiknél súlyos reakciót váltott ki a COVID-19 elleni valamelyik vakcina első adagja. Az ügynökség emellett arra figyelmeztetett, hogy az oltási helyszínként kijelölt kórházaknak feltétlenül rendelkezniük kell az allergiás sokk kezelésére szolgáló gyógyszerrel.

koronavírus, COVID-19, vakcina, oltóanyag, védőoltás
Az Egyesült Államokban a BionTech és a Pfizer közös vakcinájával kezdték meg a tömeges oltási kampányt. Fotó: MTI/EPA/David

Külön felhívták a figyelmet arra, hogy el kell kerülniük az oltást azoknak, akiknek volt már allergiás kórelőzménye korábban az új vakcinák bármelyik összetevőjével kapcsolatban, ezért az erre hajlamosaknak konzultálniuk kell orvosukkal. A más típusú - gyógyszerek, élelmiszerek, állatok, latex vagy környezeti körülmények okozta - allergiától szenvedő emberek ugyanakkor megkaphatják az oltást.

Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) eddig két gyártó, az Pfizer/BioNTech, illetve a Moderna oltóanyagának szükséghelyzeti alkalmazását engedélyezte. Az országos oltási kampány az előbbi vakcinával kezdődött el múlt hétfőn, míg a Moderna vakcináját csak ezen a hétvégén kezdik kiszállítani az országban. Egészségügyi illetékesek szoros figyelemmel követik az oltások esetleges mellékhatásait.

Az oltás beadását követően a beoltottaknak egy rövid ideig a helyszínen kell maradniuk arra az esetre, ha bármilyen nem kívánt reakció lépne fel náluk. A CDC közlése szerint az eddig jelzett súlyos allergiás reakciók mind a megfigyelési időszak perceiben történtek, így a páciensek azonnali ellátásban részesültek. Enyhébb mellékhatásokat, amelyek a beoltottakat akadályozták szokásos tevékenységük végzésében, eddig a beoltottak kevesebb mint 1,5 százalékánál tapasztaltak.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli bejelentése szerint december 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása Magyarországon. Minderről részletesen az nlc.hu cikkében olvashat.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra