Világszerte ismét felgyorsult a koronavírus terjedése, ennek tükrében pedig valószínűtlennek tűnik, hogy a jelenleg elérhető védekezési módszerektől többet várhatnánk, mint a járvány viszonylagos kordában tartása. A tény, miszerint az emberek zöme továbbra is fogékony a fertőzésre valamilyen mértékben, azt jelenti, hogy egy ideig még bőven elegendő forrásra tud támaszkodni az új koronavírus (SARS-CoV-2) - fogalmaz a The Conversation oldalán megjelent cikkében Hans Heesterbeek, az Utrechti Egyetem elméleti epidemiológusa. A szakember szerint a helyzeten az sem változtatna érdemben, ha a Föld bizonyos részein, közösségeiben esetleg sikerülne elérni a nyájimmunitást.
Mint írja, nyájimmunitásról akkor beszélhetünk, amikor egy populációban kellő mennyiségű ember tesz szert védettségre egy fertőzéssel szemben akár úgy, hogy természetes úton átesik a fertőzésen, akár védőoltás segítségével. Ilyenkor a járvány terjedése elkezd lassulni, a megbetegedések száma pedig fokozatosan csökken. Csakhogy még ez sem jelenti azt, hogy azonnal és végérvényesen megszűnne a fenyegetés. Ráadásul az érintett területek mellett vélhetően számos olyan hely maradna még a világon, ahol továbbra is elegendő védtelen ember él ahhoz, hogy a fertőzés terjedése folytatódhasson. Egyetlen korlátozás vagy lezárás sem elég erős ahhoz, hogy teljes mértékben meggátolja az emberek érintkezését különböző régiók között, országokon belül és között, de még globálisan sem.
Mit jelent az endémia?
Ha meg nem is szűnik, lehetséges, hogy egy fertőzés terjedése végül egy viszonylag állandó szinten stabilizálódik, és így tartósan jelen marad közösségekben - esetleg viszonylag alacsony, olykor kiszámítható ütemben. Ekkor mondhatjuk azt, hogy endémiássá vált. Egyes fertőzések szinte mindenhol aktívan képesek terjedni, beleértve például számos szexuális úton terjedő vagy gyermekkori fertőzést. Gyakran ugyanakkor csupán a világ egyes részein váltanak ki endémiát, aminek hátterében állhat, hogy másutt a hatékony védekezés révén sikerült visszaszorítani az adott kórokozót, vagy esetleg az, hogy a terjedéséhez szükséges körülmények nem mindenhol adottak. Ez utóbbi kapcsán példaként lehet említeni akár a maláriát, illetve számos egyéb olyan fertőzést, amelyet szúnyogok terjesztenek.
Szigorú értelemben véve egy fertőzés akkor válik endémiássá, ha minden fertőzött csupán egy további embernek adja tovább a kórokozót átlagosan. Más szóval akkor, amikor az úgynevezett reprodukciós ráta (R) értéke 1. Egy terjedő járvány esetén ez az érték ennél magasabb, amennyiben pedig a megelőző intézkedéseknek és a nyájimmunitásnak köszönhetően csökken a terjedése, akkor alacsonyabb. Gyakorlati oldalról nézve elmondható, hogy léteznek olyan mintázatok, amelyek általában megfigyelhetőek az endémiás betegségeknél. Egyes fertőzések alacsony terjedési ütem mellett maradnak fenn az év során, míg mások bizonyos időszakokban gyors terjedésnek indulnak, amit aztán egy csendesebb, nyugodtabb periódus követ. Ez utóbbi hátterében állhat például az évszakok váltakozása, befolyásolva a többi között, hogy hány kontaktszemély találkozik egymással, ők mennyire fogékonyak a fertőzésre, de kihatással lehet azokra az organizmusokra, például rovarokra is, amelyek terjesztik az adott fertőzést.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az idővel gyengülő immunitás
Mindaddig, amíg egy kórokozó elegendő utánpótláshoz jut a fertőzésre fogékony emberek személyében, addig terjedni is fog. Függően a betegség jellemzőitől, ez az utánpótlás több forrásból is frissülhet. Egyfelől ott vannak azok a betegségek, amelyek lezajlását követően a gyógyult személy szervezetében tartós védettség alakul ki. Csakhogy minden kisgyermek védtelen vele szemben, amint az anyától kapott immunitást elveszítik a születés után. Voltaképpen ezzel magyarázható, miért lehetnek endémiásak olyan gyermekkori fertőző betegségek a világ számos részén, ahol elég magas a születési ráta, mint a kanyaró. Másfelől előfordulhat, hogy a gyógyulást követő immunitás csupán átmeneti, hiszen egy vírus vagy baktérium akár mutálódva is kicselezheti az immunrendszert. Emiatt aztán azok is fogékonyak az új törzsre, akik a korábbival szemben védettséget szereztek. Ékes példája ennek az influenza.
Egyelőre nem ismert, hogy az új típusú koronavírussal szemben kialakuló immunvédettség meddig tart . Éppen ezért az is kérdés, hogy a védőoltásoktól mit várhatunk majd pontosan. Mindenesetre nem túl jó előjel, hogy azokra az egyéb koronavírusokra, amelyek az emberi populációban már régebb óta endémiásan jelen vannak, illetve a náthás megbetegedések egy részéért felelősek, csupán átmeneti védettség alakul ki a szervezetben a fertőzés nyomán - méghozzá körülbelül egyéves időtartamra.
Egy másik említést érdemlő szempont e tekintetben, hogy az adott kórokozóra - akár korábbi fertőzés, akár oltás révén - már immunis emberek jellemzően nem egyenletesen oszlanak meg a közösségekben, országokban, nem is beszélve az egész glóbuszról. Magyarán valószínűleg az új koronavírus esetében is léteznek olyan területek, ahol a járvány gyorsabban terjedt eddig, míg más vidékeket viszonylag megkímélt. Csakhogy egyenletes eloszlás nélkül nem létezhet nyájimmunitás sem, még akkor sem, ha idővel elegendő ember megkapja a vakcinát a meghatározott küszöbérték eléréséhez. Az átlagos R-érték ugyan elég alacsonnyá válhat így ahhoz, hogy a fertőzés terjedését kordában tartsuk, de a kevésbé védett területeken, közösségekben továbbra is jócskán 1 felett alakul majd az értéke. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nos, helyi járványok kialakulását, ami lehetővé teszi, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés endémiássá váljon. Néhány forrásból kiindulva, ahol elég magas a népsűrűség és az emberi kontaktok száma, a védettség pedig elég alacsony, továbbra is át fog terjedni más területekre.
Mit érhetünk el a védekezéssel?
Hans Heesterbeek szerint a COVID-19 elleni küzdelem sikerességét az fogja meghatározni a jövőben, hogy mennyire lesznek hatékonyak az oltóanyagok és a betegségre alkalmazott kezelési módszerek. Amennyiben ezek együttesen képesek megóvni az embereket a kórkép legsúlyosabb kimenetelétől, úgy a fertőzés hosszú távon is kontrollálhatóvá válik. Amennyiben ez a forgatókönyv érvényesül, akkor vélhetően a COVID-19 is csupán egy lesz azon betegségek között, amelyekkel megtanultunk együtt élni, és amelyeket számos ember megtapasztal élete során. Függően attól, hogy az immunitás átmeneti vagy tartós-e, vagy évenkénti oltásra lesz szükségünk (mint az influenza ellen), vagy megoldható lesz az immunizálás egyetlen, optimális életkorban beadott vakcinával (mint számos gyermekkori fertőzés esetében).
Ha a vakcinák nemcsak a klinikai megbetegedést előzik meg, hanem jelentősen visszavetik a fertőzés terjedését is, illetve hosszú távú védettséget biztosítanak, akkor talán felmerülhet egy optimistább jövőkép, így akár a betegség eradikációja is. Hesterbeek úgy véli azonban, hogy jelen pillanatban mindez még nem tűnik túl valószínű lehetőségnek. Az eradikáció egy hihetetlenül nehéz kihívás még olyan betegségek kapcsán is, amelyek ellen már tökéletes oltások állnak a rendelkezésünkre, illetve azokkal együtt tartós immunvédettség. Éppen ezért az új koronavírus kapcsán várhatóan az endémiában rejlik a válasz a jövőre vonatkozó kérdésekre.
COVID-19 következtében hunyt el egy 33 éves ukrán testépítő, aki korábban influenszerként azt hirdette követőinek, hogy az új koronavírus nem jelent valódi fenyegetést. A történtekről társoldalunk, az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .
