A járványos gyermekbénulás , avagy poliomielitisz egy fertőző megbetegedés, amelyért a poliovírus három variánsa felelős. A betegség a mozgást irányító idegsejteket támadja meg, ezáltal részleges vagy teljes bénuláshoz, illetve akár halálhoz is vezethet. Rendszerint 5 év alatti gyermekeket érint, akik szennyezett víz vagy étel elfogyasztásával, illetve szennyezett felületek, majd szájuk érintésével kapják el a fertőzést. A LiveScience összefoglaló cikke szerint egyiptomi múmiákon végzett kutatások alapján úgy tűnik, a betegség már évezredek óta szedi áldozatait. Magyarországon az első jelentős járvány a két világháború közötti időszakban jelent meg, az 50-es években pedig súlyos járványügyi helyzet alakult ki. Évente mintegy kétezer esetet regisztráltak itthon, az érintett gyermekek 2 százaléka pedig nem élte túl a fertőzést. A helyzet onnantól kezdett javulni, hogy az 1960-as évektől bevezették a poliovírus elleni védőoltást.
A vírus feletti remélt győzelem első lépései
Ma már tudjuk, hogy az érintettek túlnyomó többsége tünetmentesen vagy csupán enyhe, influenzaszerű tünetekkel esik át a fertőzésen. Azt azonban már az 1930-as évek végén is felfedezték kutatók, hogy az aszimptomatikus fertőzöttek is terjeszthetik a vírust, illetve a tünetek megjelenése előtt akár két héttel a későbbi betegek is átadhatják másoknak a kórokozót. Hamar egyértelművé vált tehát, hogy a járványok kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges megalkotni egy hatékony vakcinát. Csakhogy a korai, már a 30-as években elkezdődött kísérletek nem hoztak túl sok sikert. A valódi áttörésre egészen 1953-ig kellett várnia a világnak, amikor dr. Jonas Salk bemutatta inaktivált poliovakcináját (IPV).
Köszönhetően a korábbi kutatási eredményeknek, Salk képes volt kitenyészteni a poliovírust majmok vesesejtjeiben. Ezután izolálta a vírust, majd "elölte", inaktiválta azt formalinnal. (A formalin a formaldehid és a víz szerves oldata, amely széles körben használt fertőtlenítő- és balzsamozó szer.) Ez a megközelítés abban a tekintetben újszerűnek számított, hogy - ellentétben például a mumpsz vagy a kanyaró vakcinájával - élő vírusok legyengített formája helyett Salk inaktivált vírusokból hozott létre vakcinát. Ennek nagy előnye volt, hogy a véráramba befecskendezve az inaktivált poliovírus nem tudott fertőzést okozni. Az immunrendszer viszont képtelen megkülönböztetni az inaktív és aktív vírusokat, ezáltal ugyanúgy elkezdett antitesteket termelni ellene, mint ahogy tette volna egy természetes fertőzés esetén is. Ezek az antitestek aztán tartósan megmaradtak a szervezetben, védelmet nyújtva az esetleges jövőbeli poliovírus okozta fertőzésektől.
Az amerikai orvos első körben poliomielitiszen átesett betegek egy kisebb csoportján próbálta ki az IPV-t 1953-ban Pittsburghben, valamint feleségének, három fiának és saját magának is beadta az oltást. A kezdeti eredmények igen biztatóak voltak, így 1953. március 25-én be is jelentette kutatása sikerét a CBS nemzeti rádióhálózat adásában. Az első széles körű klinikai kísérlet - több mint egymillió résztvevőt bevonva - 1954-ben indult el az új oltóanyaggal. Ez volt az első kettős vak, placebokontrollált vakcinakísérlet - a módszer azóta sztenderdnek számít a vakcinakutatás modern érájában. A kísérletet vezető dr. Thomas Francis, a Michigani Egyetem tudósa 1955. április 12-én jelentette be a pozitív eredményeket egy sajtókonferencián. Az amerikai kormány még aznap biztonságosnak és hatásosnak nyilvánította Salk vakcináját. Edward R. Murrow, a CBS riportere ezt a sajtótájékoztatót követően kérdezte meg Salk doktort arról, hogy kinek a tulajdona a vakcina. "Nos, azt mondanám, hogy az embereké" - hangzott el a szakember azóta elhíresült válasza. Salk soha nem szabadalmaztatta az IPV-védőoltást.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szájon át alkalmazható rivális
Magyarországon 1960-ban kezdtek el alkalmazni járványos gyermekbénulás elleni védőoltást - derül ki az oltasbiztonsag.hu összefoglalójából. Ez azonban nem Salk vakcinája volt, hanem a dr. Albert Sabin, a Cincinnati Egyetem virológusa által kifejlesztett oltóanyag. Sabin veszélyesnek tartotta, hogy inaktivált vírusokat használjanak oltási célokra, ezért ő maga aktív, de legyengített kórokozókkal dolgozott. Az általa kifejlesztett, szájon át bevehető készítmény (OPV) nemzetközi klinikai tesztelése 1957-ben indult el . Sabin vakcinájának nagy előnye volt, hogy olcsóbban és könnyebben lehetett előállítani, ezáltal gyorsan elterjedt a világban. A virológus 1963-ra a poliovírus mindhárom típusa ellen fel tudott mutatni hatékony védőoltást, 1972-ben pedig felajánlotta ezeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számára, ami nagyban javította az oltáshoz való hozzáférést az alacsony jövedelmű országokban.
A Sabin-féle oltóanyag kritikus szerepet játszott a fertőzések számának globális visszaszorításában, ugyanakkor akad egy hátulütője Salk vakcinájához képest: az esetek töredékében ugyan, de a természetes fertőzéshez hasonlóan bénulást okozhat. A rizikó rendkívül alacsony, a WHO becslései szerint egy a 2,7 millióhoz a mellékhatás kockázata. Ezzel együtt, bár az OPV-t ma is a világ számos országában használják még, a WHO célja, hogy amint egyszer sikerül eradikálni a poliovírust, mindenhol felhagyjanak a vakcina alkalmazásával. Magyarországon 1992-től kombináltan kapták a gyerekek a kétféle oltást, 2006 óta pedig kizárólag elölt vírusokat tartalmazó oltóanyagokkal történnek a védőoltások.
Ez is érdekelhet
A rutinszerű oltásoknak hála a poliomielitisz napjainkban csak elvétve fordul már elő. Az európai kontinenst például 2002-ben poliomentesnek nyilvánította a WHO, ugyanakkor a világszervezet végső célja , hogy sikerüljön teljesen eltüntetni a betegséget az egész Földről. Ha hozzávesszük, hogy 1988-ban még 350 ezer megbetegedést regisztráltak 125 országban, tavaly viszont csupán 179 esetet globálisan, úgy talán nem is tűnik elérhetetlennek ez a cél. A poliovírus 2-es típusa 1999, 3-as típusa 2012 óta nem okozott fertőzést a világban. Az 1-es típus is a legfrissebb, 2020-as kimutatások szerint csupán két országot érint: Afganisztánt és Pakisztánt.
