Itthon is megjelent a Kínában terjedő HMPV vírus – így vészeld át 5 nap alatt

Egyre nagyobb aggodalmat kelt Kínában a gyorsan terjedő humán metapneumovírus. A betegség az influenzához hasonló tüneteket okoz és könnyedén átvészelhető, egyeseknél azonban súlyosabb állapotot is előidézhet.

A HMPV az influenzához hasonló tüneteket okoz, de ha más kórokozó baktériumok is társulnak hozzá, akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet.

mondta el az InfoRádióban a Rusvai Miklós. A virológus hozzátette:

általában öt-hat nap alatt túl lehet esni rajta, ha a beteg ágyban marad, sok folyadékot iszik és enyhe, meleg, egyenletes hőmérséklet veszi körül.

HMPV, metapneumovírus
A HMPV gyorsan terjed, akár az influenza. Fotó: Getty Images

A vírusok most pótolják a Covid alatti időszakot

A HMPV nem egy új kórokozó, a náthavírusok közé tartozik. Jellemző tünetei az influenzához hasonlók: köhögés, tüsszögés, orrfolyás, nehézlégzés vagy hőemelkedés. 

Már Magyarországon is jelen van. Szinte minden héten kimutatják a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is.

Az új járvány öt évvel azután tört ki, hogy a világon először azonosították a koronavírust a kínai Vuhanban, és mivel már Magyarországon is előfordulnak HMPV-s esetek, sokan tartanak a tömeges, súlyos megbetegedésektől. Rusvai Miklós szerint az eddigi információk alapján ez nem egy új Covid-variáns, hanem arról van szó, hogy az elmúlt időszakban a már korábban is jelen lévő kórokozók sokkal nagyobb számban okoztak olyan megbetegedéseket, amelyek a Covid-időszak alatti lezárások és védelmi intézkedések miatt nem okoztak annyi gondot.

A mostanában világszerte megjelenő vírusfajták tehát most pótolják azt a két-három évet, amit kihagytak 

– fogalmazott a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Csökken a felhőzet, változóan felhős idő várható, de főként északon maradhatnak erősen felhős tájak, időszakok is. Az összefüggő csapadékzóna megszűnik, napközben már csak helyenként fordulhat elő gyenge eső. A délire, délnyugatira forduló szelet élénk, a Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de az Északi-középhegységben több fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet. Izgatottság, az ingerküszöb csökkenése is jelentkezhet a fronthatás miatt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra