"Halláskárosodásom van, és hat éve élek hallókészülékkel. Az zavar a legjobban, hogy az emberek első reakciója, ha visszakérdezek - mert nem hallom mit mond -, hogy a fejemmel van valami baj. A leghétköznapibb helyzetekben is állandó stresszt jelent - még az orvosnál is problémát okoz, ha szólok, hogy egy kicsit hangosabban beszéljen, elkezd üvölteni, pedig csak azt várnám, ne motyogjon az orra alatt" - írja egy érintett a halláscsökkenésről szóló fórumon, "panasza" pedig sokat elárul, hogyan is viszonyul a társadalom ehhez a problémához.
A fórumozó esete nem egyedi, sok érintett számol be hasonló esetről, megkülönböztető bánásmódról. Gyakran érzik úgy, hogy a társadalom megbélyegzi őket, sőt az sem ritka, hogy gúnyolódó megjegyzések célpontjaivá válnak.
Nem a rokkantság jele
Nem egyszerű a hallásproblémával élőknek, és ők maguk sem könnyítik meg a helyzetüket, amikor azért utasítják el a hallókészülék viselését, mert azt a rokkantság - a hallókészülék egy kategóriába van sorolva a fehér bottal és a kerekesszékkel - egyik jelének tekintik. Ezért is nagyon fontos tudatosítani bennük, hogy érdemesebb a saját életük megkönnyítésével foglalkozni, mintsem az előítéletekkel.
Gondoljunk csak bele, hogy hány kellemetlen helyzetet lehet megspórolni azzal, ha például egy társaságban tökéletesen halljuk, hogy mi történik körülöttünk, és be is kapcsolódunk a beszélgetésekbe - és nem kell kínosan mosolyogni, leplezve zavarunkat, mert alig halljuk a szavakat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Nem beszélve arról, hogy ma már számtalan készülék közül lehet választani, akár olyat is, amely diszkréten - elhelyezhetők például a hallójáratban, a fül mögött, vagy akár egy szemüveg szárában is - szinte észrevétlenül segíti a hallást. Egy jó választás annyi magabiztosságot adhat, hogy az érintett már nem fogják zavarni a készülék hordásával járó esetleges apró kényelmetlenségek, sem az előítéletek.
Nem olyan, mint egy szemüveg
Az nyilván ma már eszünkbe sem jut, hogy rokkantnak, vagy bármilyen szinten hátrányos helyzetűnek gondoljuk azt az embert, aki szemüveget visel - sőt, egy-egy divathullámnak köszönhetően igencsak trendi viseletnek számít a látást javító eszköz. Az elején ezzel kapcsolatban sem gondolta senki, hogy valaha azért akarják tömegek hordani, akár nulla dioptriás lencsével is, hogy szebbnek, okosabbnak látszanak.
Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy a funkciójukat tekintve mi a különbség a szemüveg és a hallókészülék között? Mindkét "segédeszköz" egy-egy érzékszervünk a tökéletestől eltérő működését hivatott javítani. Ma csak reménykedhetünk, hogy egyszer a hallókészülékekről is így beszélhetünk, de valószínű sokat kell még várnunk arra, hogy valaki divatkellékké lépjen elő a hallókészülék.
Az elutasítás felszámolása
Az előítéletek felszámolásában talán sokat segítene az, ha többet tudnánk a hallásproblémákról. A hallásproblémák nem csupán egy szűk réteget érintenek.
"A környezeti zajok, a megváltozott zenehallgatási szokások - iPod-ok, mp3 lejátszók - a zajos munkahelyeken a hallásvédelem teljes hiánya mellett a hallószervek természetes úton történő elöregedése sem kímél bennünket. Csak idő kérdése, hogy valamilyen mértékben akár valamennyien érintettek legyünk, ha nem vagyunk máris azok. Az más kérdés, hogy kinél mikor jön el az a pillanat, amikor bejelentkezik egy hallásvizsgálatra" - írja a Hallásspecialista blog .
A hallásproblémáknak különböző fokozatai vannak: ha valaki hallókészüléket hord, még nem jelenti azt, hogy "siket". Azok, akik idős korukra lettek hallókészülék viselők , nem sorolhatóak egy csoportba azokkal, akik hallásproblémával születtek, vagy gyerekkoruk óta élnek hallásveszteséggel.
Kiknek jelent segítséget?
Azoknak is nagy segítséget jelent a hallókészülék, akiknek a hallása éveken át fokozatosan romlott - és már csak így lehet javítani a hallását. De legalább lehet, és csak ezzel érdemes foglalkozni, ha szóba kerül a technikai segítséggel való együttélés.
Ez is érdekelhet
A szakemberek szerint leginkább azoknál tapasztalható az elutasítás, és a megbélyegzéstől való félelem, akiknél felnőtt korban derül ki, hogy segítségre van szükségük - a veleszületett problémákat általában már gyerekkorban kezelik, és felnőtt korra már az elfogadással sincs gond.
