A csendes léptek ára
Lábunk nagyjából 26 kis csontból, 107 szalagból, 19 izomból, 22 ízületből és inakból összerakott remekmű, ami nem csak mozog, megy és támaszt, hanem a bokánál tart és kiegyensúlyoz, felfogja és tompítja a lépés ütését, megvédve ezzel a test többi ízületét, a térdet, csípőt és gerincoszlopot. Lábfejünket és lábunkat természetes földre, a mesterséges beton alapú padlónál puhább talajra tervezték. Ezért népszerűek a speciális puha talppal és sarokkal készült sportcipők, mert képesek csillapítani a talaj ízületeket sújtó ütését, s ezzel megelőzik az ízületi károsodást. Ennek ellenére a legsportosabb lábak is főként mesterséges talajon, minimális ütéscsillapítással kényszerülnek lépdelni. Az utcai aszfalt, a betonjárda, de még a tornatermek és sportpályák padlója is sokszor keményebbek a kelleténél, többségük beton aljzatra készült. Ma már a parkettát is betonra fektetik, nem pedig a födémre terített homokba és falécekre, mint korábban. A padló így biztos nem nyikorog, csak tagjaink... Tetézi a bajt, hogy a sima, mesterséges talajon önkéntelenül nagyobbakat lépünk, így erősebb ütéseket kell csillapítania az ízületeknek.
Jótékony göröngyök
A mesterséges járófelület másik tetszetős tulajdonsága, hogy kellemesen sima, nem akad bele a csinos cipősarok, lehet rajta gördeszkázni, kellemesen gurulni és gurítani különböző játékokat és sportszereket, nem botlunk meg. Ezzel szemben a természetes talaj, így az erdei ösvény is tele van kisebb-nagyobb egyenetlenségekkel. Nos, pont e kényelmetlen tulajdonságáért kellene szeretnünk az erdők, mezők talaját, és az azokon való járkálást, melynek legsportosabb módja a kirándulás, túrázás és hegymászás. De miért is van szükségünk erre a tortúrára?
Az egyik legkellemetlenebb terep talán az ökölnyi görgetegkövekkel fedett út, ahol kezdetben minden lépés egy kisebb küzdelem. Aki járt már ilyen gyalogúton, érezhette, hogy kezdetben mennyit nyeklik-nyaklik bokája, néhány száz méter megtétele után mégis könnyebbé válik a járás, mert a láb lassanként alkalmazkodik az ingyen talpmasszázzsal egybekötött, valódi lábtornát kínáló talajhoz.
A gyalogút szintkülönbségei, az emelkedők, lejtők, huplik, gödrök, kövek és kavicsok, azáltal, hogy elbizonytalanítják, instabillá teszik a járást, folyamatos egyensúlyozásra késztetik a lábat. Ez úgy valósul meg, hogy járáskor számos tudatalatti idegrendszeri működés zajlik, koordináló, egyensúlyozó reflexkörök szabályozzák, hogy az azonos- és ellenoldali lábon a hajlító és feszítő izmok mindig jókor, egymáshoz hangolva feszüljenek meg, illetve lazuljanak el. A kialakuló, harmonikus mozgás eredményeként mi csak annyit veszünk észre, hogy nem botlunk meg, ügyesen vesszük az akadályokat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az egyenetlen terep a láb minden porcikáját megmozgatja, az összes izmot, inat és ízületet, azokat is, amelyek a városi - utcai és otthoni - egyenes talajon való járkálásban nélkülözhetők, és ezért ellustultak. Az edzetlen lábbal bizony vigyázni is kell, nehogy kiforduljon, kificamodjék.
A természetben való járás tehát szüntelen tornáztatja a lábat, a bokát, a térdet, csípőt, méghozzá úgy, hogy közben az ízületeket is védi.
Hogyan védi a túra a lábat?
A könnyű túrázás nem megerőltető sport, hiszen mindenki maga választhatja meg a tempót, és hogy milyen meredeken akar felkaptatni. Ennélfogva idős korban is népszerű. Ajánlják is ízületi panaszok, csontritkulás megelőzésére. Kevesebb szó esik arról, hogy gyerek- és fiatalkorban, a csontfejlődés és növekedés, az izomzat fejlődése és erősödése időszakában mennyire fontos a lábak természetes igénybevétele. A csontszövet belső szerkezete híven tükrözi, milyen erővonalak mentén, milyen terheket kell elhordoznia a csontnak. Hasonlóképpen az inak, szalagok és izmok is alkalmazkodnak a terheléshez. Ha a fiatal lábakat, bokákat megkíméljük a változatos irányból jövő terheléstől, nem kell egyensúlyozniuk, kisebb-nagyobb bicsaklásokat kivédeniük, egy szerencsétlen lépés, rossz mozdulat gyenge szöveteket talál, és azonnal sérüléshez vezet. A rendszeres túrázás viszont hajlékonnyá és teherbíróvá teszi a bokát, erősíti a talp boltozatát tartó izmokat, jó lúdtalp ellen is. Minél erősebbek az izmok, és kiegyensúlyozottabbak mozdulataink, annál kevésbé terhelődnek egyoldalúan az ízületek. Aki rendszeresen jár-kel természetes terepen, sokat kirándul, nagyobb eséllyel kerülheti el az izomszakadásos, húzódásos sérüléseket, töréseket, ficamokat.
Védelem kívülről: a jó lábbeli
Természetesen a túrázáshoz megfelelő cipő is kell, s mindezek után jogos kérdés, hogy milyen lábbelit húzzunk, ha a kirándulás valamennyi lábápoló hatását a lehető legjobban ki akarjuk használni. Gyakorlott hegyi mentők szerint a túrázáskor történő balesetek, esések, zuhanások, ficamok nagy része a nem megfelelő cipőnek köszönhető. Egy biztos, a szandált el kell felejteni, a különleges talpkiképzésű és a lábat jó fogó, kényelmes túraszandálokat is. Lejtős terepen a legstabilabbak sem rögzülnek a lábhoz megfelelően, nem is beszélve arról, hogy nyitott voltuk miatt nem védenek az éles kövek okozta sérüléstől, fájdalmas kavicsok kerülhetnek a talp alá.
Tehát legyen cipő, de milyen? A talpa kívülről recés, csúszásmentes. A cipő belső talpkiképzése igazodjék a lábhoz, véletlenül se csúszkáljon. Talán fölöslegesnek tűnhet, hogy a cipő megfelelő méretéről is szót ejtünk, de nem elegendő, hogy se kicsi, se nagy, hanem éppen passzoló legyen. Egy valamirevaló túraboltban már Magyarországon is akadnak amolyan terepasztalok vagy legalább egy futópad, ahol a túracipőt rendes menetben is ki lehet próbálni. Ellenőrizni kell, hogy lejtmenetben se csússzon előre a nagylábujj, ne nyomjon a cipő orra, fölfelé haladva se nyomja, törje a bokát.
Hogy mennyire legyen kemény a talpa és a bőrfelsőrész, mennyire tartsa a bokaízületet, fogós kérdés, hiszen a túl merev cipőben a láb védettebb, de annál kevésbé tud hatni rá a talajfelszín változatosságának edző hatása. Minél edzetlenebb a láb és minél nehezebb, meredekebb, kövesebb, tehát veszélyesebb terepre készülünk, annál jobb tartásra van szükség, annál stabilabban tartsa a cipő a lábat. Ügyelni kell arra is, hogy a keményebb cipőben az érzékenyebb lábakon hamarabb keletkezhetnek vízhólyagok, kidörzsölődések. Új cipővel először mindig csak kisebb edzőtúrára induljunk. Jó időre könnyebb, részben textilből készült, hideg, esős időben vízálló, bőrből készült cipő való. A cipő nyári időben is lehetőleg magas szárú legyen. A túl puha és hajlékony talp esetében minden apró kő fájdalmat okoz, vízhólyagok keletkeznek.
Fontos kellék a vastag, ráncok nélkül a lábra simuló és cipőbe illeszkedő, magas szárú túrazokni. A nagy túrázóknak olyannyira lábra szabott zoknikat is kifejlesztettek, hogy nem mindegy, jobb vagy bal lábra húzzuk őket. Túracipő vásárlásakor kérjük szakértő eladó segítségét, aki először mindig felméri kinek, milyen célra kell lábbelit ajánlania. Biztonságos, füves terepen néha szabaduljunk meg a cipőtől, és járkáljunk mezítláb.
Választhat: rándulás vagy kirándulás?
Rossz testtartásunknak, fájdalmas ízületeinknek, a lábsérülések szaporodásának természetesen számos oka van. Ezek közül nyilván csupán az egyik az, hogy egyre kevesebbet kirándulunk, járjuk a természetet, s talán tévesen hisszük, hogy mindent megtettünk egészségünkért, ha sikerült rávenni magunkat valamilyen teremsportra, sportpályán megejtendő ténykedésre. A lábak a természet felé vennék útjukat, s helyesen teszik az edzők, ha legalább salakpályára, még inkább természetes terepre küldik tanítványaikat. Egy biztos, a cserkészek, majd pedig az úttörők számának megcsappanásával visszaesett a kiránduló fiatalok száma is, egyre nehezebb őket rávenni egy kicsit is izzasztóbb hegymászásra. Nehéz pontos adatra szert tenni, vajon hányan túráznak rendszeresen.
A Magyar Turizmus Zrt. 2006 decemberében végzett felmérést a magyar lakosság utazási szokásairól. Ebből kiderül, hogy az ország lakosságának 43%-a gyakorlatilag egyáltalán nem vallja magát természetjárónak. A megkérdezettek harmada szokott túrázni. Minden jel arra mutat, hogy rendszeresen túrázók száma egyre fogy, hanyagoljuk az erdőt. Igaz, kedvező jelekre is bukkanhatunk: olyan új sportok csalják a természetbe az embereket, mint a geocaching (ejtsd: geokesing), egyfajta GPS segítségével történő erdei kincskeresés vagy a nordic walking, a sífutás nyomán kialakult gyaloglás. Talán sikerül további kedvet ébreszteni az ízület- és bokaedző kirándulásokhoz, ha röviden áttekintjük, hány szervünket teszi még egészségesebbé.
Áldásos hatások
Mivel az erdei gyalogtúra a sima talajon való járáshoz képest sokkal több izmot és jóval intenzívebben mozgat meg, nő az energiafelhasználás, több kalóriát égetünk el. Jót tesz a visszereknek, mert az aktívan működő izmok kicsiny pumpaként segítik a vénák ürülését a szív felé. Serkenti a vérkeringést, ami viszont kedvez mindenféle regenerációs folyamatnak.
Erősödik és feszesebb lesz a láb, comb, far- és hátizomzat, de a bőr is, ellenhat a narancsbőr kialakulásának. A teljes vázrendszert erősíti, jót tesz a gerincnek, elősegíti a helyes, egyenes testtartást. Bizonyos tempó fölött erőteljessé válik a zsírégetés, csökken a koleszterinszint és a vérnyomás, javul a sejtek inzulinérzékenysége, csökken a cukorbetegség rizikója, mint minden mozgás esetében. Túrázáskor a friss, oxigéndús szabadlevegőn végzett sportok minden előnyét élvezhetjük a napsütéstől, bőrünk D-vitamintermelésén és a javuló légzésen át egészen az agyműködést serkentő hatásáig, s akkor még nem is szóltunk a természet nyugtató, lelket üdítő voltáról.
