Kétszer hatékonyabb vetélytársat kap a népszerű fogyasztószer

Világszerte egyre nagyobb figyelem jut a szemaglutidra, mint az elhízás terápiájában is alkalmazható gyógyszerhatóanyagra. Egy új készítmény viszont a szemaglutidhoz képest kétszer hatékonyabb testsúlycsökkentést tesz lehetővé – legalábbis a kezdeti klinikai kísérletek alapján.

Mint azt korábban megírtuk, a szemaglutidot eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében kezdték alkalmazni. Hatására ugyanis fokozódik a szervezet inzulintermelése, így csökkenthető általa a magas vércukorszint. Akad azonban egy másik előnyös tulajdonsága is, ugyanis párhuzamosan az étvágyat is csökkenti. Ez utóbbi téren ráadásul olyannyira hatékony, hogy számos országban immár fogyasztószerként is alkalmazzák a klinikai gyakorlatban. Mi több, az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) a napokban bejelentette, hogy engedélyezte az injekciós készítmény használatát a többi között a szívroham és a stroke megelőzésére túlsúlyos vagy elhízott, illetve szív-érrendszeri betegséggel élő felnőtteknél.

testsúlymérés, mérleg, női láb
Újabb lökést adhat az elhízás elleni küzdelemnek egy új gyógyszer. Fotó: Getty Images

A szemaglutid sikere egyelőre tehát töretlen, eközben azonban gyártója, a Novo Nordisk dán gyógyszeripari vállalat máris arról adott hírt, hogy egy új gyógyszerjelöltje akár még jelentősebb hatással bírhat. A ScienceAlert cikke szerint az amikretin hatóanyagot tartalmazó tabletta segítségével a klinikai kísérletekbe bevont résztevők átlagosan testsúlyuk 13 százalékától szabadultak meg három hónap alatt. Csak összehasonlításképpen: a szemaglutid alkalmazása azonos időszak során átlagosan 6 százalékos fogyást tett lehetővé a klinikai kísérletek tapasztalatai szerint. Fontos persze hangsúlyozni, hogy az új szer kapcsán még csupán a kísérletek korai fázisáról van szó, így hosszú távú hatékonyságát és biztonságosságát további kutatásokkal kell igazolni.

Ezzel együtt a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Martin Holst Lange, a Novo Nordisk ügyvezető alelnöke nagy magabiztossággal arról beszélt, terveik szerint még ebben az évtizedben forgalomba hoznák az amikretinen alapuló fogyasztószerüket. Az erőteljesebb hatás mellett az is vonzóvá teheti a készítményt, hogy ellentétben a szemaglutidot tartalmazó gyógyszerekkel, ezt nem bőr alá adott injekció formájában, hanem szájon át bevehető tablettaként lehetne alkalmazni.

A közösségi médiában könnyen belefuthatunk egy, a szemaglutid filléres alternatívájaként hirdetett fogyókúrás módszerbe. A szakértő azonban óva int mindenkit attól, hogy bedőljenek a cseppet sem veszélytelen praktikának.

Mind a szemaglutid, mind az amikretin az úgynevezett glükagonszerű peptid-1 (GLP-1) receptor antagonisták csoportjába tartozik. A GLP-1 egy hormon, amely étkezés hatására szabadul fel a bélrendszerben. Nagy mennyiségben termelődve nemcsak az inzulintermelést fokozza, de az agy étvágycsökkentésért és a teltségérzet kialakulásáért felelős részeivel is kölcsönhatásba lép. Az említett gyógyszerhatóanyagok a GLP-1 hatását utánozzák a szervezetben. Közelmúltbeli kutatások szerint a gyógyszercsoport tagjai védik a szív- és érrendszert, valamint csökkenthetik a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát. Ami azonban a fogyasztószerként történő alkalmazásukat illeti, fontos hangsúlyozni, hogy csupán a fogyókúrás életmód kiegészítésére, támogatására szolgálnak, azaz nem helyettesítik az egészséges táplálkozást és a rendszeres testmozgást.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra