A prosztata leggyakoribb betegségei (2)

A prosztata megbetegedései nemcsak az idős embereket érintik, de szinte bármely életkorban előfordulhatnak. Érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni a panaszokkal, kezeletlenül ugyanis komoly szövődményeket okozhatnak. Lássuk, mely betegségek érinthetik a prosztatát, illetve milyen tünetek jelezhetik a bajt.

A dülmirigynek is hívott prosztata a belső férfi nemi szervek közé tartozik. A húgyhólyag alapja és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el, egy rövid szakaszon körülöleli a húgycsövet. Igen fontos szerepe van a megtermékenyítésben: az általa termelt anyag, a prosztataváladék az ondó részét képezi, a benne lévő glükóz energiát szolgáltat a spermiumok mozgásához. Férfiak körében a húgy- ivarrendszer problémái közül a prosztatagondok a leggyakoribbak. Ezek közül is három betegséget érdemes kiemelni, amelyek a legtöbbször okoznak problémát a férfiaknak.

Miért fontos a PSA-szint? A férfiak körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, a prosztatarák esetén is elmondható, hogy minél korábban ismerik fel, annál nagyobb esély van a teljes gyógyulásra. Vannak azonban olyan laboratóriumi vizsgálatok, amelyekkel a betegség már korai stádiumban felismerhető .

Prosztatagyulladás

Prosztatagyulladás bármilyen életkorban előfordulhat, egyaránt lehet akut és krónikus is. Az akut gyulladás esetén a panaszok viszonylag rövid idő alatt jelentkeznek és erősödnek fel. A gyulladás jellegzetes tünetei mellett (láz, fáradtság) gyakori vizelési inger is jelentkezhet, ám a vizelet csak lassan és akadozva ürül, sokszor csupán néhány csepp távozik. Ilyenkor a vizeletürítést kellemetlen, fájdalmas érzés kíséri, illetve sok esetben vér vagy genny jelenik meg a vizeletben.

Míg az akut formája a fiatalabb korosztálynál is jelentkezhet, a krónikus prosztatagyulladás többnyire az idősebbek betegsége. Tünetei rendszerint enyhébbek, de jóval hosszabb ideig okoznak kellemetlenségeket. A vizeletürítés ez esetben is fájdalmas és nehézkes lehet, gyakran jelentkezik deréktáji fájdalom, illetve libidócsökkenés, potenciazavar szintén szerepelhet a tünetek között.

Beszélhetünk bakteriális prosztatagyulladásról, amelyet valamilyen baktériumfertőzés okoz és nem bakteriális prosztatagyulladásról is, amelynek eredete ismeretlen. A nem bakteriális eredetű idült prosztatitiszt az orvosi szakirodalom krónikus kismedencei fájdalom szindrómának, angol elnevezésének (Chronic Pelvic Pain Syndrome) kezdőbetűiből rövidítve CPPS-nek is nevezi. Kezelése egy hosszas folyamat, amely a pácienstől is sok türelmet igényel.

Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás

Sok férfinál a prosztata mérete a korral megnövekszik, hogyha ez a folyamat nem köthető valamilyen kóros elváltozáshoz - például fertőzésekhez, vagy daganathoz - akkor jóindulatú prosztatamegnagyobbodásról beszélhetünk. Mivel a prosztata az eredeti méretének akár a többszörösére is növekedhet, összenyomhatja, illetve szűkítheti a húgycső átmérőjét. Emiatt az előző betegséghez hasonlóan a vizelési problémák az egyik leggyakoribb tünetei. A betegnek gyakran éjszaka is fel kell kelnie, hogy kimenjen a mosdóba, a vizelet pedig lassan, csípő, fájó érzés kíséretében ürül csak.

A 45 év feletti férfiaknak legalább háromévente javasolt résztvenni egy prosztataszűrésen. Fotó: Getty Images
A 45 év feletti férfiaknak legalább háromévente javasolt résztvenni egy prosztataszűrésen. Fotó: Getty Images

Enyhe tünetek esetén különböző növényi kivonatokkal (például tökmag és csalángyökér-kivonat) enyhítik a panaszokat, de többféle gyógyszercsoportot is használnak a panaszok kezelésére - a leggyakoribbak ezek közül az úgynevezett alfa-receptor blokkolók. Amennyiben a gyógyszeres kezelés sem hatékony, műtétre lehet szükség. Ha a vizelet teljesen elakad, mindenképpen ilyen beavatkozás indokolt.

Prosztatarák

Fontos tudni, hogy a fent leírt tüneteket a jóindulatú prosztatamegnagyobbodáson és a gyulladáson kívül más, sokkal súlyosabb betegségek is kiválthatják. Például a prosztatarák , amely a férfiak körében a harmadik leggyakoribb rosszindulatú, daganatos megbetegedés, csupán a tüdőrák és a vastagbélrák előzi meg a sorban. Elsősorban a 60 év felettieknél alakulhat ki ez a daganattípus, a felismerését pedig nagyban nehezíti, hogy nagyon sokáig semmilyen komolyabb tünet nem árulkodik róla, illetve többnyire a fenti betegségekhez hasonló panaszok jelentkezhetnek. Időben diagnosztizálva még nagy arányban gyógyítható műtéti úton, minél később veszik azonban észre, annál rosszabbak a beteg gyógyulási esélyei.

A prosztatarák az urológiai vizsgálat során már tapintással is azonosítható, ezért igen fontos, hogy a 45. életévüket betöltött férfiak rendszeresen, legalább háromévenként megjelenjenek prosztataszűrésen. Hogy jó vagy rosszindulatú folyamat zajlik a szervezetben, a fizikális vizsgálaton túl a vérből végzett PSA-szint mérés is segíthet eldönteni. A PSA (vagyis prosztata-specifikus antigén) a prosztata hámsejtjei által termelt fehérje, melynek megemelkedett szintje a szerv betegségére utalhat. Nemcsak a daganatot, de a gyulladást és megnagyobbodást is jelezheti az emelkedett PSA-szint, 45 éves kor felett ezért javasolt évente legalább egyszer elvégeztetni a laboratóriumi vizsgálatát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra