A 19. században egy francia neurológus, Guillaume Duchenne az arcizmok működését kutatva elkülönítette egymástól az egyszerű vicsorgást a valóban őszinte mosolytól. Utóbbi jellemzője, hogy mind az orcát, mind a szem körüli és a szem sarkában lévő ráncokat magában foglalja. A kutató nyomán ma ezt Duchenne-mosolyként emlegetjük.
A kanadai Western Egyetem és a Miami Egyetem kutatói egy kísérlet során olyan, számítógép által generált arcokat mutattak önkénteseknek, amelyek egy része Duchanne-féle mosolyt öltött, míg a másik része csak a "szájával mosolygott". Annak érdekében, hogy felmérhessék az agy akaratlan döntéshozatali működését, a tudósok az úgynevezett binokuláris rivalizáció jelenségét hívták segítségül: a résztvevők két szeme elé két különböző képet vetítettek, rákényszerítve ezáltal az agyukat a választásra a két fotó között. Ezután arra kérték a tesztalanyokat, hogy osztályozzák a látott arckifejezéseket azok intenzitása és őszinteségi szintje alapján.
Az eredmények szerint a Duchenne-mosolyt, illetve a Duchenne-jeleket tartalmazó szomorú arckifejezéseket sokkal valódibbnak és markánsabbnak találták a résztvevők. "A Duchenne-markert tartalmazó expressziók mindig dominánsnak bizonyultak. Minél intenzívebben ül ki egy érzelem az arcra, az agyunk annál hosszabban preferálja a vizuális percepcióban" - magyarázta dr. Julio Martinez-Trujillo kutatásvezető.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) "Emotion" című szaklapjában megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmények bizonyítékot jelenthetnek Charles Darwin elméletére , miszerint az arckifejezések egyetemes funkciót töltenek be. A kutatás segíthet tehát a tudósoknak megérteni, hogy pontosan miként olvasnak az emberek egymás reakcióiból, illetve rávilágít egy lehetséges univerzális nyelv, az érzelmek olvasásának meglétére. Mindez rendkívül érdekes kérdés annak tükrében, hogy egyes arckifejezéseket és gesztusokat mennyire eltérően érzékelhetnek különbőző országok és kultúrák tagjai.
Forrás: medicaldaily.com