Veszélyes szembetegség, ami a gyerekeket sem kíméli

Aggasztó jelenségre hívta fel a figyelmet az Amerikai Szemészeti Akadémia: a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyesült államokbeli gyerekeknél jelentősen megnőtt az úgynevezett diabéteszes retinopátia kialakulásának kockázata.

A diabétesz szövődményeként jelentkező, a szem ereinek károsodásával járó diabéteszes retinopátia azért alattomos betegség, mert kezdetben nem jár látványos tünetekkel - hívja fel rá a figyelmet témával foglalkozó összefoglalójában az Amerikai Szemészeti Akadémia (AAO). 

szemészet, diabétesz
A diabéteszes retinopátia a gyerekekre is veszélyt jelent. Fotó: Getty Images

A 2-es típusú diabétesszel küzdő gyerekeknél a diagnózis felállítását követő 15 éven belül kétszer nagyobb eséllyel alakul ki szövődményként diabéteszes retinopátia, mint az 1-es típusú cukorbetegséggel küzdő társaiknál - derül ki egy témával foglalkozó tanulmányból. Éppen ezért az érintett gyerekek számára különösen fontos a rendszeres és alapos szemészeti vizsgálat, mivel így időben fény derülhet a betegségre.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyerekek és fiatalok aránya jóval ütemesebben növekszik, mint az 1-es típusú diabéteszeseké. Az előrejelzések hasonlóan borulátóak: az Amerikai Diabétesz Társaság (American Diabetes Association) becslése szerint 2050-re utóbbiak száma megháromszorozódhat, előbbieké pedig közel négyszeresére nőhet.

Fókuszban a diabéteszes retinopátia

Az említett tanulmányba 525 olyan gyereket vontak be, akiket 50 éven keresztül 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizáltak. A vizsgálati eredményekből és adatokból az derült ki: amellett, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekeknél nagyobb valószínűséggel alakult ki diabéteszes retinopátia, a betegség náluk sokkal súlyosabb formában jelentkezett, mint társaiknál. Ráadásul látásuk megmentése érdekében ők nagyobb valószínűséggel szorultak műtétre, és esetükben nagyobb volt a szürke hályog kialakulásának kockázata is - foglalta össze az AAO.

Az viszont még a tanulmány szerzői számára sem világos, hogy a szemet érintő szövődmények kialakulásának kockázata pontosan hogyan függ össze a cukorbetegség típusával. A tanulmányban részt vevők száma miatt nem is érdemes általánosítani, de az eredmények a kutatók szerint mindenképpen figyelemfelkeltőek. Rávilágítanak, hogy nem szabad elhanyagolni a kezelést és a gondos utókövetést a 2-es típusú diabéteszeseknél sem.

Ezekre a tünetekre különösen figyelni kell

A diabéteszes retinopátia már jóval a szimptómák megjelenése előtt kialakulhat. Árulkodó tünet lehet, ha: 

  • foltok vagy sötét húrok lebegnek a látómezőben;
  • homályos a látásunk;
  • sötét vagy üres területek vannak a látómezőben;
  • éjszaka látási nehézségekkel küzdünk;
  • a színeket csak tompán vagy halványnak érzékeljük. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra