Tévhit, hogy a rövidlátást ki lehet nőni

Európában minden negyedik ember rövidlátó, ráadásul ez az arány várhatóan növekedni fog a jövőben, mert napjainkra a szem már gyerekkorban fokozott megterhelésnek van kitéve, különösen a számítógépek és az okoseszközök rendszeres használata, valamint az olvasásos tanulás miatt.

A rövidlátást ki lehet nőni?

A közhiedelemmel ellentétben a rövidlátás nem múlik el a kor előrehaladtával, vagyis nem lehet kinőni - mondta el dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Ez azzal magyarázható, hogy a rövidlátás kialakulásának alapvetően anatómiai okai vannak: akkor jelentkezik, ha a csontos szemüreg hosszabb a normálisnál, illetve a lencse felszínének domborúsága is okozhat fénytörési problémát, ami gyengíti az éleslátást.

Az anatómiai adottságokat szemtornával sem lehet befolyásolni. A klinikaigazgató szerint 1-1,5 dioptria felett már mindenképpen ajánlott a szemüvegviselés. Nem kell attól tartani, hogy a szem ettől ellustul és tovább romlik, ellenben az elhanyagolt rövidlátás komoly terhelést jelent.

Veleszületett szürke- és zöldhályog

Európában az emberek 25 százaléka rövidlátó , a gyerekek esetén is hasonló arány figyelhető meg, és az elektronikai eszközök, valamint az olvasásos tanulás miatt várhatóan ez az arány tovább fog növekedni - hangsúlyozta dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Ezért tanácsos a gyerekeknek minél kevesebb időt tölteni a számítógép és a különböző okoseszközök képernyője előtt, mivel a közeli használat az alkalmazkodási izmokat veszi igénybe, ami szintén okozhat rövidlátást, vagy fokozhatja a már meglévő problémát. A szabadban tartózkodás vagy kirándulás, azaz amikor 5 méternél messzebbre tudunk nézni, jót tehet a szemnek, mert az alkalmazkodási izmok ilyenkor nyugalmi állapotba kerülnek.

Az elhanyagolt rövidlátás komoly terhelést jelent a szemnek, rövidlátás szürkehályog zöldhályog látászavar szem látás
Az elhanyagolt rövidlátás komoly terhelést jelent a szemnek

Bizonyos genetikai betegségek is gyakran jelentkeznek gyermekkorban, ilyen például a veleszületett szürke és zöldhályog . Ezek elhanyagolása jelentősen ronthatja az életminőséget, a korán - akár 2-3 hónapos korban - elvégzett műtéttel azonban elérhető, hogy a potenciálisan vakságra ítélt gyerekek teljes életet tudjanak élni.

A cataracta görög szó, vízesést jelent. A szemlencse elszürkülésével járó betegség a lencsében látható homály formájáról kapta ezt a nevet. A beteg látása idővel egyre inkább olyanná válik, mintha vízfüggönyön nézne keresztül. A magyar elnevezés - szürke hályog - abból adódik, hogy a betegség előrehaladtával a pupilla területe elveszti feketés csillogását, és szürkévé válik, a hályog szó pedig a "felhős, ködös, elmosódott" látást okozó elváltozás magyar megfelelője. Részletek itt.

Évtizedes tapasztalat

Az első gyermekszemészeti osztály 30 évvel ezelőtt jött létre Magyarországon, Szegeden. Ezt követte 1992-ben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája, ahol a gyermekszemészeti ambulancián országos lefedettségű ellátást végeznek. A klinika célja, hogy továbbra is a gyermekszemészet élvonalában maradjon, ezért folyamatosan szakirányú továbbképzéseket tart a szemész szakorvosoknak - mondta el az igazgató. A most megjelent első magyar nyelvű gyermekszemészeti tankönyv biztos szakirodalmi alapot ad a gyermekszemészeti ismeretek magyar nyelvű elsajátításához, ennek megírásában döntő többségben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának orvosai vettek részt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra