Egyre többen hajlandók fizetni az orvosért

A kórházi várólisták és az egészségügyben tapasztalható áldatlan állapotok egyik következménye a szakemberek elvándorlása mellett az lett, hogy egyre több vállalkozó lát fantáziát - és fizetőképes keresletet - a hazai magánegészségügyben.

Július végén nyílt meg a jelenleg 3000 négyzetméteres szakrendelővel és egynapos sebészeti központtal működő Duna Medical Center Budapesten. Az összesen 12 milliárd forintos projekt során a magán-egészségügyi komplexum 2016 végére 130 férőhelyes kórházzal is bővül.

A minap a fő tevékenységként szállítmányozással és logisztikai szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Révész Holding Zrt. jelentette be, hogy csúcstechnológiájú műtő és négy kórterem is működik abban a mintegy ezer négyzetméteres egészségügyi szolgáltató központban, amelyet több cég felvásárlásával a budai MOM Park Bevásárlóközpont harmadik emeletén hoztak létre - írja a vg.hu .

A cégcsoportnál egy olyan egészségügyi reformban bíznak, amely lehetővé tenné, hogy a betegek válasszanak az állami és a magánellátás között – mondta a lapnak Székely Zsolt vezérigazgató. Szerinte az ideális megoldás az lenne, ha a magánszolgáltatók pénzt kapnának az OEP-től, amikor a páciens az állami intézmények helyett őket választja.

Egyre többen választják a magánorvost az állami ellátás helyett

A magyarországi magánegészségügy felfutása korántsem meglepő: a GKI Gazdaságkutató tavalyi felmérése szerint a felnőttek mintegy fele kész lenne fizetni a magánellátásért a TB által finanszírozott helyett. Ez a való életben is megmutatkozik, hiszen a nagyobb magánszolgáltatók évről évre folyamatos – akár évi 15-20 százalékos – forgalomnövekedésről számolnak be, és bár hivatalos adatok nincsenek, becslések szerint az egészségügyi szolgáltatásokra fordított magánkiadások ma már elérik a 30-50 milliárd forintot – nem is beszélve a paraszolvenciára költött összegről.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A magánbiztosító

A MediHelp International évi 800–2500 euróért – azaz évi 240–750 ezer, havi 20–63 ezer forintért – biztosít teljes körű kórházi és ambuláns ellátást (utóbbit minimum európai lefedettséggel), orvosi, gyermekorvosi, nővéri ügyeleti szolgáltatást Budapesten és 25 kilométeres körzetében, valamint légi mentést. A cég szerint idén az ügyfeleik száma 20-30 százalékkal nőtt 2014-hez képest.

Kovács András, a MediHelp vezetőjének prognózisa szerint a következő években tovább gyarapszik majd a magánkórházak és más magán-egészségügyi szolgáltatók száma, ez pedig csökkenti az árakat, így egyre szélesebb réteg tudja majd megfizetni.

Forrás: vg.hu

A cikk megjelenése után Dr. Fábián Emília az alábbiak közlését kérte:

Helyreigazítás

Valótlanul közöltük, hogy "A minap a fő tevékenységként szállítmányozással és logisztikai szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Révesz Holding Zrt. jelentette be, hogy csúcstechnológiájú műtő és négy kórterem is működik abban a mintegy ezer négyzetméteres egészségügyi szolgáltató központban, amelyet több cég felvásárlásával a budai MOM Park Bevásárlóközpont harmadik emeletén hoztak létre." Fenti állításokkal ellentétben a valóság az, hogy a Révész Csoport az 1000 négyzetméteres terület bérleti jogával rendelkező, 4,5 millió forint jegyzett tőkéjű Center Medical Kft.-t vásárolta meg. Az ezer négyzetméteres területből hatszáz négyzetméteres területen az 51,22%-ban Dr. Fábián Emília, 49,78%-ban Révész Viktória tulajdonában álló Fabian Medical & Anti-Aging Clinic Kft. működik 2012 óta, a Fabian Medical & Anti-Aging Clinic Kft.-t a Révész Csoport nem vásárolta fel. A csúcstechnológiájú műtő, kórtermek és szakorvosi rendelők felszerelése, orvosi berendezései is a Fabian Medical & Anti-Aging Clinic Kft. tulajdonát képezik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra