Ételek, amelyektől magas lesz a vérnyomás

Egyéb tényezők mellett étrendünk is nagyon fontos szerepet játszik vérnyomásunk alakulásában. Mutatjuk, mely ételekkel és italokkal javasolt csínján bánni.

A magas vérnyomás, avagy a hipertónia népbetegség, hiszen a magyar felnőttek több mint harmada érintett. Sok esetben semmilyen tünet nem jelzi a problémát, amely azonban kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet. A magasvérnyomás-betegség kialakulása mögött legtöbbször genetikai és életmódbeli tényezők együttes hatása áll, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy sokat tehetünk a mindennapokban a megelőzésért, illetve a szövődmények kockázatának minimalizálásáért. A rendszeres testmozgás, az egészséges testsúly megőrzése, a stressz csökkentése és a dohányzás kerülése egyaránt nélkülözhetetlen eleme ennek, akárcsak a helyes táplálkozás.

Amikor étkezésünkről beszélünk, különösen fontos szempont a só-, pontosabban a nátriumbevitel. Ez az ásványi anyag ugyanis közismerten fokozza a vérnyomást, éppen ezért ügyelnünk kell arra, hogy ne lépjük túl a napi ajánlott beviteli szintet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint felnőtteknek naponta legfeljebb 5 gramm sót (2 gramm nátriumot) lenne szabad fogyasztaniuk. Ehhez képest a legutóbbi, 2019-es hazai táplálkozási felmérés szerint a magyar férfiak 16,1, a nők 12,3 gramm sót visznek be átlagosan mindennapos táplálkozásuk során. Ha tehát az a kérdés, hogy mely ételekkel lenne érdemes óvatosabban bánnunk vérnyomásunk érdekében, akkor a sótartalomra mindenképpen nagy figyelmet kell fordítani.

Alábbi galériánkban olyan élelmiszereket mutatunk be, amelyek gyakran és nagy mennyiségben fogyasztva – összetevőik révén – kedvezőtlenül hatnak a vérnyomás alakulására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek, illetve főleg arrafelé napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!