Ez a teszt előre jelzi a demenciát

A korai jeleket szűri ki.

A vérmarkerektől és az agyi szkenneléstől kezdve a szemteszteken át a hangjelzésekig számtalan módon próbálják a kutatók felismerni a demenciát már jóval az első tünetek jelentkezése előtt. Most egy önbevallásos tesztet vetettek be írja a Science Alert.

demencia, Alzheimer-kór, öregség, idős, öreg, agg
Az életkor előrehaladtával előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik. Fotó: Getty Images

Már félezer emberen tesztelték, sikerrel

A demencia korai felismerésében segíthet az ausztrál kutatók által kifejlesztett új kognitív szűrőeszköz, amely az emberek agyműködésének hat kritikus szempontját méri. Eddig 526 emberen tesztelték, akiknek egy 46 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük. Ezekben az elmúlt két évben tapasztalt vagy észlelt fokozatos változásokról kérdezik az öt évvel korábbihoz képest, például hallási, koncentrációs vagy nyelvi nehézségekről.

A válaszokat egy ötfokozatú skálán adták meg a "szinte mindig igaz" és a "szinte soha nem igaz" között, a magasabb pontszámok több aggodalmat jelentenek. Az eredményeket hat területen pontozták: memória, nyelv, tájékozódás, koncentráció, végrehajtó funkciók, valamint geometriai ábrák, például egy óra másolásának és rajzolásának képessége alapján.

Íme a szavak, amelyek demenciára utalnak már évekkel a diagnózis előtt."Képzeljük el, ha jóval a demencia kialakulása előtt meg tudnánk jósolni annak kockázatát, így felállíthatnánk egy kezelést és meg tudnánk állítani a betegség előrehaladását" – vetíti előre Hamid Sohrabi, az ausztráliai Murdoch Egyetem kutatója. Természetesen a normális, az öregedéssel járó általános szellemi hanyatlást is figyelembe kell venni, ezt pedig a kérdőívnek meg kell különböztetnie a demenciától.

Alternatív megoldásként a kutatók nemrégiben mesterséges intelligenciát bíztak meg az egészségügyi nyilvántartások átvizsgálásával, hogy kiszúrják az Alzheimer-kór kialakulásával összefüggésbe hozható állapotok mintáit. Ez azonban erősen függ attól is, hogy az orvosok időben felismerik-e a tüneteket.

Több olyan tényező is hozzájárulhat a demencia kialakulásához, amelyen tudunk változtatni. Így óvhatod az agyad egészségét

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +20 °C

A gomolyfelhő-képződésből az ország keleti harmadán várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással. Az északnyugati, északi szél sokfelé lesz élénk, Dunántúlon, a főváros környékén és északkeleten helyenként erős. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő. azoknak, akiknek bármilyen egészségügyi problémájuk van, nem javasolt hosszabb időt szabadtéri programon tölteni ezen a napon, hiszen a kánikula frontoktól függetlenül megviseli a szervezetünket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra