Ezt teszed az agyaddal, ha elhízol

Az elhízás visszafordíthatatlan változásokat okoz az agyban – derült ki egy friss amerikai kutatásból.

Világszerte egyre több embert érint az elhízás, amely köztudottan számos betegség kockázatát növeli. Most azonban egy eddig nem ismert hatását is sikerült kimutatni. Károsíthatja ugyanis az agy azon képességét, hogy felismerje a teltségérzetet, és azt közvetítse: jóllaktam. Ráadásul ezek az agyi változások a túlsúly leadását követően is kimutathatók. Ez pedig magyarázatot adhat arra, hogy sokan miért szedik fel ismét a korábban nehezen leadott kilókat – számolt be a Yale School of Medicine kutatásának eredményeiről a CNN. "Ez a tanulmány megragadja, hogy az elhízás miért betegség, az agyban ugyanis tényleges változásokat idéz elő" – mondta el a CNN-nek Dr. Caroline Apovian, a Harvard Medical School professzora.

elhízás, túlsúly, kövér, fogyókúra
Világszerte egyre többeket érint a kóros elhízás. Fotó: Getty Images

Így hatnak a tápanyagok az agyra 

A Nature Metabolism című szakfolyóiratban közzétett tanulmány egy kontrollált klinikai vizsgálat volt, amelyben 30 orvosilag elhízottnak tekintett és 30 normál testsúlyú embert táplálószondán keresztül etettek szénhidrátokkal, zsírokkal, illetve kontrollként sima vízzel. (Elhízásról akkor beszélünk, ha valakinek a testsúlya a kívánatosnál 20 százalékkal nagyobb. Orvosi értelemben túlsúlyosságról beszélünk akkor, ha a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege között – szerk.) "Meg akartuk kerülni a szájat, és a bél-agy kapcsolatra akartunk összpontosítani, hogy lássuk, hogyan hatnak a tápanyagok az agyra az étel látásától, szaglásától vagy ízlelésétől függetlenül. Ezt követően 30 percen keresztül MRI vizsgálattal rögzítettük az agy reakcióját" – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Mireille Serlie, a Yale School of Medicine endokrinológus professzora.

Normál súlyú embereknél az agy megfelelő területén a jelek lelassultak, amikor akár cukrot, akár zsírt juttattak az emésztőrendszerbe, ez annak bizonyítéka, hogy az agy felismerte: a szervezetet táplálták. Esetükben a dopamin szint is emelkedett, ami azt jelzi, hogy az agy jutalomközpontjai is aktiválódtak. Amikor azonban ugyanezeket a tápanyagokat adták tápszondán keresztül az orvosilag elhízottnak számító embereknek, az agyi aktivitás nem lassult le, és a dopaminszint sem emelkedett. Ráadásul miután leadták a testsúlyuk 10 százalékát, azután sem állt vissza a megfelelő agyműködés.  Az alma vagy a körte alkat egészségesebb? Ide kattintva megtudhatod.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra