Fekete Ádám cerebrális parézissel született, ami egész életében izommerevséget, remegést és mozgáskorlátozottságot eredményezett. Élete mégis igen mozgalmas: színészként, rendezőként és dramaturgként is számos szállal kötődik a színházhoz, a járvány kitörése és a lezárások viszont az ő mindennapjait is megváltoztatták. Ebben a váratlan helyzetben több figyelmet tudott fordítani a Tajgetosz show című YouTube-csatornájának, amelyben humoros oldalról mutatja be a mozgáskorlátozottak mindennapos nehézségeit. Célja nemcsak az érzékenyítés, hanem hogy a távolságtartó, óvatoskodó hozzáállásnak búcsút mondva rávilágítson: a mozgássérülteket sem a betegségük, hanem a személyiségük határozza meg.
HáziPatika.com: Hogyan telnek a mindennapjai a koronavírus-járvány alatt? A színházak bezárásával ön is otthoni munkavégzésre állt át?
F. Á.: Igen, itthonról csinálgatom a dolgaimat. Színházi feladatok a lezárás óta nem nagyon akadtak, de volt például nemrég egy online előadásom, keresem is a hasonló lehetőségeket, amelyekkel élményt tudunk szerezni magunknak és egymásnak. Sokat írok, ebben a munkában nem hátráltatnak a korlátozások, sőt, ezt négy fal között, izoláltan lehet igazán végezni. Egyébként nem nagyon mozdulok ki sehova, nagyjából két hely között ingázom.
Tavaly november végén elkaptam a koronavírust, szóval én már saját bőrömön tapasztaltam a hatásait. Maga a betegség szerencsére nem volt súlyos, de sokáig volt bennem félelem, bizonytalanság a szövődményeket illetően. Szóval a betegség utáni időszak pszichésen sokkal megterhelőbb volt, mint maga a COVID-19 . De szerencsére volt bőven tennivaló, ami elvonhatta a figyelmemet.
HáziPatika.com: A járvány miatti bezárkózás megviseli az egészségét?
F. Á.: Nagyjából egy éve volt egy csípőprotézis-műtétem, ami miatt félóránként fel kell állnom és egy kicsit átmozgatni magamat. Ezt hajlamos elfelejteni az ember így a járvány ideje alatt, a bezártságban, és észre se veszi, hogy 8-10 órákat ül majdhogynem mozdulatlanul. Nagyon nem jó, hogy ennyire a számítógéphez vagyunk kötve, én megőrülök az állandó online egyeztetésektől is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
HáziPatika.com: Születésétől kezdve mozgássérült egy oxigénhiányos állapot okozta idegrendszeri sérülés miatt, mennyire határozta ez meg a gyerekkorát?
F. Á.: CP, vagy hosszabban cerebrális parézis a neve ennek az állapotnak, ami születésemtől kezdve megnehezített egy sor dolgot az életemben, mégsem hiszem, hogy emiatt nehezebb lett volna a gyerekkorom. Abban a szemléletben nevelkedtem egész életem során, hogy csináljam, amit tudok: a betegségem kijelölt bizonyos korlátokat, azon belül viszont a lehető legszabadabban mozoghattam. Olyan iskolába jártam, ami nem kimondottan sérült emberek oktatásával foglalkozott, így megtanulhattam beilleszkedni. Segített, hogy túllépjek azokon a szociális szorongásokon, ami sok sérült ember életét végigkíséri, nem féltem attól, hogy rossz szemmel néznek rám vagy megijednek tőlem az emberek. A szüleim is támogatták, hogy minél jobban szocializálódjak, keressem a társaságot, alakítsak ki baráti kapcsolatokat.
HáziPatika.com: Korábban mesélt már róla, hogy gyerekkorától alkotói tevékenységet űzött, verseket is írt. A színház is érdekelte már akkor?
F. Á.: Akkor még nem annyira. Gimnáziumban volt két jóbarátom, akikkel alapítottunk egy színtársulatot, én írtam jeleneteket és hárman előadtuk. De ez még - a szó legnemesebb értelmében - komolytalan volt, nem gondoltam, hogy ezzel a későbbiekben is foglalkozni szeretnék. Színházba 17-18 éves koromtól kezdtem aktívabban járni, ekkor ismerkedtem meg a dramaturg szakkal is, ami a szívemhez közel álló írást összekötötte a színpaddal. Vonzott az a közösség, amit a színházban megismertem, mert alapból mindig nagyon szerettem társaságban lenni, és éreztem, hogy köztük nem az úgynevezett normalitás a mérce, hanem valamiféle teremtő deviancia. Bátorítottak, hogy vágjak bele, aztán eldönthetem, hogy írni vagy rendezni szeretnék, vagy esetleg a színpadra is felmerészkedek, ki a "reflektorfénybe".
HáziPatika.com: Olyannyira kimerészkedett, hogy már a saját YouTube-csatornájának, a Tajgetosz shownak a főszereplője. A járvány miatti lezárások irányították át az online térre?
F. Á.: Nem, amikor a csatorna ötlete megszületett, még se híre, se hamva nem volt a koronavírusnak. A színházi évek alatt jó barátságot kötöttem Végh Zsolttal és Egger Gézával, több projekten is dolgoztunk együtt. Velük sokszor beszéltük, hogy a színház egy behatárolt közeg, a színpadról csak egy szűk réteget tudunk megszólítani, és érdemes lenne az internetet, mint médiumot, használatba venni. Egy színházi előadást jó, ha egy-két ezer ember megnéz egy év alatt, de a YouTube-on futó videó akár egyetlen nap alatt ötezres elérést is produkálhat.
Azt gondoltuk, hogy a színházban működtetett humorunkkal kellene elővezetnünk az egész társadalmat megszólító üzeneteket. Fogalmunk sem volt, hogy ilyen jellegű tartalmaknak mekkora közönsége lehet, de úgy voltunk vele, hogy szerintünk fontos, amit mondani tudunk, ezért megpróbáljuk. Stefanovics Angélát is bevonták, aki elkezdhette felépíteni Anzselika Habpatron karakterét, majd ugyanez a stáb kitalálta ki, hogy milyen lenne egy külön csatorna velem. Belém amúgy is szorult némi exhibicionizmus, van mondanivalóm is a társadalom abszurditásáról, különösen a mozgássérültség-élményemen keresztül, megpróbáltuk hát ezt az internetes nagyközönség elé vinni.
HáziPatika.com: A szórakoztatáson túl egyfajta érzékenyítő szerepet is szántak ezeknek a videóknak, hogy a közönség megismerhesse a mozgássérült emberek nehézségeit?
F. Á.: Pontosan, a mi fejünkben nem igazán válik el a kettő. De kellő körültekintéssel kezdtünk azért neki a témák összeválogatásának, hiszen én nem tudhatom, hogy más mozgássérülteknek milyenek a hétköznapjai, csak azt tudom, hogy az enyémek milyenek. Mindenkinek van egy speciális viszonya a saját testével és a képességeivel, én a személyes viszonyomat mutatom be ezekben a videókban. A reakciókból úgy látszik, hogy sok egészséges ember jobban megérti így, milyen az, ha az olyan egyszerű dolgok is kihívássá válnak, minthogy ne lötykölj ki egy pohár vizet, ha kézbe veszed.
Viszont nemcsak a különbségeket szeretnénk bemutatni az egészséges és mozgássérült emberek között, hanem azt is, hogy a küzdelmeik magva, a nehézségeik megélése mennyire hasonló. Elmosnánk a határvonalakat is közöttük. Sok egészséges embernek ismerős lehet, milyen kilátástalan harcot vívhat az ember a társadalommal, a szűkebb közegével, vagy akár a saját testével. Az én történeteim kapcsolódási pontot adhatnak az ő életükhöz is, és észrevehetik: nincs is a mozgássérültek élete olyan távol az egészségesekétől, a belső szorongások összetétele mindenkinél nagyon hasonló. Amit megismerünk és amin merünk nevetni, azt már nem is tartjuk olyan ijesztőnek, ők is láthatják, hogy engem mik érdekelnek, én mitől tartok, és fellélegezhetnek, hogy nahát, velük is ugyanez van!
HáziPatika.com: Már Magyarországon is rengeteg olyan YouTube-csatorna van, amelyekben különböző betegségeket mutatnak be, a humor azonban nem igazán jellemző ebben a tematikában. Szabad ilyen komoly témákkal viccelődnek?
F. Á.: Pont ez a ráaggatott komolyság állja az útját annak, hogy egy kérdéssel valójában, közösségi szinten foglalkozzunk. A humor csak annyira hozzáadott elem a tartalmakhoz, mint amennyire én is az vagyok, hiszen belőlem jön, az egész életemet végigkísérte. Ez egyrészt életstratégiám, sokkal könnyebb úgy tekinteni a nehézségekre, ha kifigurázzuk azokat, játszunk velük. A humor nem hagyja, hogy alulmaradjunk. Van a társadalomban egy alapvető szégyenérzet bizonyos témákkal szemben, és ezeket emiatt távolságtartással szemlélik. A humor nem banalizál, hanem más megvilágításba helyez dolgokat, esetünkben olyan témákat, amelyeket a többség udvarias szemlesütéssel kezel. Én a saját nehézségeimből csinálok viccet, hogy az emberek odafigyeljenek, kinevessék magukból a feszültséget és merjenek foglalkozni ezekkel a dolgokkal.
HáziPatika.com: Az egyik videóját úgy kezdte: "Annyit foglalkoznak a testemmel, mint a Palvin Barbiéval". Úgy érzi, hogy a társadalom a betegségével azonosítja, az alapján határozza meg önt?
F. Á.: Én mindig a mozgássérültségemen kívül akartam magamat meghatározni. Igen, van ez az idegrendszeri problémám, ezekkel járnak bizonyos nehézségek, remeg a kezem, nehezebben mozgok. Közben viszont vannak egyéb dolgaim, vannak gondolataim a világról, amiket ez a tapasztalat nem köt gúzsba, sőt. Számomra is újdonság, hogy ezzel a témával direktben foglalkozom: korábban a mozgássérült tematikát próbáltam inkább kivenni a beszélgetésekből, mert nem akartam vele terhelni az embereket. De ezek a videók is azt üzenik: nem ennek ellenére vagyok valamilyen, hanem ezzel együtt. Amit láttok, az csak egy része az énemnek. És - nem tudom elégszer hasonlítani - ez mindannyiunkra igaz. Mindannyian szenvedünk a saját képünk hamisságától.
HáziPatika.com: A Tajgetosz show cím beszédes és figyelemfelkeltő, de nem érezte azt, hogy ez a szó pejoratív lehet a mozgássérült emberek számára?
F. Á.: A címen mi is sokat gondolkodtunk, először csak viccből dobtuk be az egyik megbeszélésen, aztán megtartottuk. Azért tetszett nekünk, mert maga a csatorna is szembe megy a politikai korrektséggel, a finomkodással, a Tajgetosz shownak pedig már a címe is berúgja az ajtót. Miközben hamar tisztázom, hogy a címben megidézett spártai gyakorlat minek az allegóriája, ezáltal egy egyetemesebb közösséget teremtek a Tajgetoszra való kitettség képével. A visszajelzésekből azt látom, hogy az embereknek tetszik, hogy ez a téma ennyire ki van téve az ablakba, úgy pedig, hogy én, sérülten született emberként csinálok viccet ebből az egészből, mintegy celebrálom ezt az egész összejövetelt, felhatalmazom őket is, hogy felszabadultan nevethessenek rajta.
HáziPatika.com: A visszajelzések is pozitívak?
F. Á.: Többségében igen, persze el kell fogadni, hogy az interneten mindig vannak rosszindulatú, gúnyolódó hangok is. Elenyésző számban a kommentek között én is kaptam ilyeneket, de jó volt látni, hogy a többi néző milyen határozottan kiáll mellettem és megvéd. Az óvodás évek jutottak eszembe, amikor sok cigány kisfiúval jártam egy intézménybe, akik nem tűrték el, ha engem valaki bántott, mindig megvédtek a gúnyolódóktól.
Azon meglepődtem, hogy főleg az első adások során sokan félreértettek és azt hitték, hogy a remegés, a heveny beszéd egy szerep és én csak eljátszom, hogy mozgássérült vagyok. Több dühös üzenet is jött, hogy mit képzelek, hogy kifigurázom "ezeket az embereket", ami duplán komikus. Mostanában már nem jönnek ilyenek, a műsornak kialakult egy szűkebb törzsközönsége, akik átlátják a csatorna kritikai hozzáállását és többfedelű öniróniáját. Akik szeretik, azok visszatérnek az új részeket megnézni és fontosnak tartják a tartalmakat, aminek nagyon örülök.
HáziPatika.com: A járvány ideje alatt maradt idő tervezgetésre, új ötletek megvalósítására?
Ez is érdekelhet
F. Á.: Az utóbbi időben egyre több személyes történetet tudtam feldolgozni, szeretnék még több ilyen videót. Egy kicsit most lelassultunk, ami nem gond, időnként pihenni kell, a csatorna követői is észrevehették, hogy a korábbi, heti frissülés után 2-3 hetente jöttek új videók. Erőltetett dolgokat nem akarok felrakni, ha nincs az embernek közlendője, ne gyártson csak azért tartalmat, hogy fenntartsa az érdeklődést. Szeretnék formailag is váltani egy kicsit, talán jó lenne bontani ezt az "ülök és beszélek" dolgot, ilyesmiken agyalunk a stábbal is. Tanuljuk, hogy hogyan kell ezt jól csinálni a YouTube-on, és hogyan tudom egy-egy újabb oldalamat megmutatni itt.
