Parkinson-kór
A Parkinson-kór az egyik leggyakoribb szervi idegrendszeri betegség. A hazai statisztikák szerint gyakorisága 1/1000, ez azonban 65 éves kor felett megkétszereződik. A járás és a beszéd megváltozásával, (kéz)remegéssel, reszketéssel, merevséggel és lelassult gondolkodással – ennek következtében idővel az értelem hanyatlásával – járó idült, progresszív betegség. A tünetek többnyire fokozatosan jelentkeznek, lassan teljesednek ki, és általában egy betegnél nem fejlődik ki egyszerre valamennyi jellemző tünet. Gyakran a test egyik oldalát érintik kezdetben a szimptómák, majd a betegség előrehaladtával jelennek meg a másik oldalon is.
Hátterében a dopamin termeléséért felelős agyi feketeállomány (substantia nigra) károsodása mutatható ki – a dopamin pedig a test mozgását kivitelező izmok zökkenőmentes működését szabályozó agyterületek hírvivő anyaga. A károsodás eredete jobbára ismeretlen, bár egyes esetekben visszavezethető valamilyen agysérülésre (ilyenkor Parkinson-szindrómáról beszélünk). Noha az okokat egyelőre nem ismerjük, a kutatások családi halmozódást mutattak ki, és beazonosítottak olyan környezeti hatásokat is, amelyeknek hajlamosító tényezőnek tűnnek: e körbe elsősorban különböző, az agyra káros anyagok (tudatmódosító szerek, ipari vegyszerek, gyom- és rágcsálóirtók) tartoznak.
Sokan sajnos csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor tüneteik már akadályozzák mindennapi tevékenységeiket. A szakemberek szerint azonban érdemes segítséget kérni, amint bármilyen, a Parkinson-kórral összefüggésbe hozható tünetet észlelünk magunkon. Ha a kezelést a betegség korai stádiumban beállítják, a modern gyógyszerek jelentősen lassíthatják a tünetek kifejlődését és enyhíthetik a meglévőket, így hatékony segítséget nyújtanak életminőségének fenntartásában. Az egyik legnagyobb kihívás lehetővé tenni azt, hogy az érintett betegek képesek legyenek újra önálló, teljes életet élni. Ma már létezik olyan terápia, amely az előrehaladott Parkinson-kór kezelésére szolgáló komplex, innovatív rendszer, alkalmazása jelentős életminőség javulást hoz a betegek és a hozzátartozók életében.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szklerózis multiplex
A statisztikák szerint Magyarországon 7-8 ezer szklerózis multiplexes beteg él. A szklerózis multiplex a központi idegrendszer fehérállományának krónikus, gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő velőshüvely. Autoimmun-betegség, ami azt jelenti, hogy az immunrendszer a saját idegrendszer sejtjei ellen fordul – a betegség folyamán az idegrendszer állandó gyulladásban van. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és nőknél háromszor olyan gyakori, mint férfiaknál.
Tünetei eltérőek lehetnek: megjelenésüket az határozza meg, hogy a gyulladásos góc az idegrendszer mely területét érinti. Így a szem problémái, mozgáskoordinációs és érzékelési zavarok, erős fáradtság, vizelettartási és szexuális problémák is felléphetnek. A betegség lefolyása nem jósolható meg: egyes esetekben enyhe tünetek mutatkoznak, mások állapota gyorsan súlyosbodik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás rokkantsághoz vezet.
Relapszáló-remittáló szklerózis multiplex (más néven RRSM) a betegség leggyakoribb formája: a frissen diagnosztizáltak 65-80 százaléka ide sorolható. A név azt jelenti, hogy időnként rohamos, shubokban történő rosszabbodás (relapszus) következik be a betegnél, amely állapotot teljes vagy részleges gyógyulás követ, és csak viszonylag enyhe maradványtünetek maradnak meg. Ezt követően hónapokig vagy évekig tartó nyugalmas állapot következhet. Két relapszus között eltelt idő egyénenként változik, de a közti időszakban a tünetek nem fokozódnak.
Ez is érdekelhet
A szklerózis multiplex nem gyógyítható, de a mind korszerűbb kezelési eljárásoknak köszönhetően a betegség várható korlefolyása kedvezőbb, mint akár még a közelmúltban is. A relapszáló-remittáló típusában szenvedő felnőtt betegek kezelését célozza egy új innovatív terápia. Ez a készítmény konzisztensen kedvező hatásossági eredményeket mutat, amelyek az immunrendszerre ható béta-interferonok és glatiramer-acetát készítményekhez hasonló mértékűek, ugyanakkor eltérő biztonságossági profillal és jobb betegelégedettséggel társulnak.
Legjobban: