Sok csonttörés észrevétlen marad - nem elég a röntgen?

RöntgenA röntgen nem mutatja ki a csípő- és medencetörések közel harmadát - állítják a kutatók.

A Duke Egyetem orvosai arra figyelmeztetnek, hogy rossz diagnózishoz, azt követően pedig műhiba-perekhez vezethet az, ha egyedül csak a röntgenfelvételeket veszik figyelembe. Amikor 92 beteg leleteit újra kielemezték egy nagyobb felbontású szkennerrel (MRI-vel), 35 felfedezetlen törést találtak.

Az eredményekről az American Journal of Roentgenology-ban számoltak be. Dr Charles Spritzer, aki a kísérletet vezette, elmondta: "A traumás törés diagnózisa gyakran röntgennel kezdődik és azzal is fejeződik be. Néhány esetben azonban nem egyszerű kizárni a törés lehetőségét."

A tanulmányban olyan betegek vettek részt, akik a csípő és medence sérülését követően fájdalomra panaszkodtak. 13 negatív röntgen lelettel rendelkező betegnél összesen

MRI 23 törést találtak az MRI segítségével. Másik 15 beteg esetében a röntgen eltérést mutatott ugyan, de az MRI további 12 olyan medencetörést mutatott ki, melyre amúgy nem derült volna fény.

11 esetben az MRI nem mutatott törést, a röntgenfelvétel viszont igen. A kutatás eredményei szerint kétséges esetekben megéri a röntgent és az MRI-t is használni, főleg, mert a csípősérültek általában törékeny idősek, akiknél gyakoribbak a komplikációk és a halálozás. Dr Spritzer elmondta: "A sürgősségi osztály pontos diagnózisa a csípő- és medencetörésekről gyorsabban a műtőbe juttathatja a beteget szükség esetén, és kevesebb olyan beteg kerülne felvételre, akik nem szenvedtek csontsérülést."

"Az MRI használata előnyöket rejt magában

Törések I.a csípő és medence töréseinek felkutatására olyan betegeknél, akiknél erősen fennáll a klinikai gyanú a törésre, de a röntgen nem mutat semmit."

Dr. Tony Nicholson, A Királyi Radiológiai Szakkollégium munkatársa elmondta, az eredmények számszerűen írták le azt, amit már tudni, illetve gyanítani lehetett. Azt azonban nem tartja járható és ésszerű útnak, hogy minden egyes beteget MRI vizsgálatnak vessenek alá. "Végül mindig a józan ész dönt. Ha egy idős beteg állandó fájdalommal küszködik, de a röntgen csak enyhe ízületi gyulladást mutat, az MRI vizsgálatnak létjogosultsága van, hogy ellenőrizzék, nincs-e csonttörés. Mindig aggodalomra ad okot, ha egy diagnózisra nem derül fény azonnal, de úgy vélem, a legtöbb orvos elsőosztályú szakember, és figyelemmel kíséri a betege sorsát."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Éjszaka tovább terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet, így reggelre többnyire borult, párás, többfelé ködös idő várható, legfeljebb délen, illetve Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek. Szitálás, néhol esetleg ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz, de néhol az Észak-Dunántúlon megélénkülhet a déli, délkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!