Ha támad az influenza, jöhet a twindémia

Egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy ősszel kettős járvány jöhet: a koronavírus mellett a szezonális influenza is komoly gondot okozhat.

Szakértők már egy ideje felhívták rá a figyelmet, hogy az idei ősz kemény lehet: ha ugyanis felüti a fejét a szezonális influenza, az a koronavírussal együtt "kettős járványt", úgynevezett twindémiát (twindemic) okozhat. Ez pedig világszerte további terheket róhat az amúgy is recsegő-ropogó egészségügyi ellátórendszerre - hívja fel rá a figyelmet a Healthline cikke .

influenza és koronavírus-járvány
Kemény influenzaszezontól tartanak a szakemberek. Fotó: Getty Images

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) jelentése szerint a 2020-2021-es influenzaszezon szokatlanul alacsony esetszámmal járt az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány visszaszorítását szorgalmazó korlátozásoknak és óvintézkedéseknek köszönhetően. "Mivel a legtöbben maszkot viseltek , betartották a társadalmi távolságtartásra és a fokozott higiéniára vonatkozó szabályokat - mint a gyakori kézmosás, vagy kézfertőtlenítés -, az influenzaszezon tavaly enyhe volt" - foglalta össze Karen L. Edwards, a Kaliforniai Egyetem epidemiológiai és biostatisztikai tanszékének professzora.

Már több mint másfél éve képezi mindennapi életünk részét az új koronavírus, és vele együtt a távolságtartás, a maszkviselés, és az időnként feloldott, majd újra bevezetett lezárások. Nem csoda tehát, ha már nagyon várjuk a végét. De vajon vége lesz-e ?

Ehhez jöttek a lezárások, a kijárási korlátozások, a különféle társas események és nemzetközi utazások visszaszorulása, melynek következtében előbb a déli majd az északi féltekén volt örvendetesen enyhe az influenzaszezon. Idén viszont az influenzajárvány elérheti a korábbi szintet, mivel sok területen enyhítették vagy teljesen feloldották a járványügyi korlátozásokat.

A légzőszervi megbetegedések száma is emelkedik

Szakértők szerint már most tapasztalható, hogy emelkedik a különféle légúti vírusok okozta megbetegedések száma. Éppen ezért ősszel a védőoltásoknak kiemelkedő szerepe lesz. "A tavalyi enyhe influenzaszezon után számolni kell azzal, hogy idén - ha nem kapunk védőoltást - alacsonyabb lesz az influenzavírusok elleni természetes immunitásunk" - tette hozzá Karen L. Edwards. A szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az influenza és a koronavírus ellen is külön védőoltás szükséges: nem elég, ha csak az egyiket adatjuk be magunknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra