Ételek, amelyekkel megelőzhető a demencia

A sajt és a bor fogyasztásával megelőzhető az időskori demencia - derül ki egy friss kutatásból.

Az elöregedő társadalmakban a demencia is egyre súlyosabb problémát jelent, emiatt a fejlett országok kutatói is lázasan dolgoznak olyan eljárásokon, amellyel megelőzhető, vagy legalább lassítható a szellemi hanyatlással járó betegség. Az régóta ismert, hogy bizonyos életmódbeli változtatások (helyes étrend, testmozgás) csökkenthetik a betegség kialakulásának kockázatát, egy friss kutatás ugyanakkor azt igazolta, hogy a bor és a sajt fogyasztása is segíthet megelőzni azt.

Demencia: stratégia van, segítség nincs Bár becslések szerint negyedmillió demens élhet Magyarországon, még sincs konkrét terve a kormánynak arra, hogyan segítsen e népbetegséggel élőkön, illetve az őket ellátókon. Kattintson a részletekért!

A Journal of Alzheimer's Disease című tudományos lapban is közzétett kutatás az étrend szerepét vizsgálta demencia kialakulásában. A tanulmány szerzői 1787 brit felnőtt adatait elemezték, akik 46 és 77 év közöttiek voltak. Az ő memóriájukat és tanulási képességeiket több éven keresztül rendszeresen felmérték: először 2006-2010, majd 2012-2013, végül pedig 2015-2016 között töltöttek ki teszteket. A kutatók így egy évtizeden keresztül követhették a vizsgált személyek kognitív képességeinek változásait. A tesztek kitöltése mellett a résztvevők az étrendjükkel kapcsolatos kérdésekre is válaszoltak, és megjelölték, hogy a 49 kiválasztott élelmiszercsoport közül melyeket fogyasztják napi rendszerességgel.

A sajt és a vörösbor is jót tehet a szellemi egészségünknek. Fotó: Getty Images
A sajt és a vörösbor is jót tehet a szellemi egészségünknek. Fotó: Getty Images

Az eredményeket összesítve a kutatók megállapították, hogy a sajtokat rendszeresen fogyasztók szellemileg is fittebbek voltak. A hatás azonban csak azoknál az embereknél volt jól látható, akik családjában nem fordult elő a demenciával járó Alzheimer-kór . Ebből arra következtettek, hogy a sajt segíthet megelőzni a demenciát azoknál az embereknél, akik genetikailag nem hajlamosak a betegségre. Akiknél azonban fennáll a genetikai kockázat, azoknál a sajtfogyasztásnak nem volt szignifikáns hatása a szellemi leépülés rizikójára.

Pontosan a kutatók sem tudják, hogy a sajtban lévő mely anyagok felelősek a pozitív hatásért, de feltételezik, hogy a kalcium, a B12-vitamin és bizonyos laktopeptidek is hozzájárulnak a szellemi frissesség megőrzéséhez. Emellett a sajtban lévő, jótékony baktériumok megváltoztathatják a bél mikrobiomját is, ennek pedig köztudottan hatása van az agy működésére.

A vörösbor és a bárányhús is segíthet

Nemcsak a sajt, de a vörösbor mértékletes fogyasztása is segíthet megelőzni az időskori demenciát a kutatás eredménye szerint. Érdekes módon azonban a bor fogyasztása éppen azoknál váltott ki pozitívabb hatást, akiknek a családjában felbukkant már az Alzheimer-kór. Ez nem a benne lévő alkoholnak köszönhető, a rendszeres sörfogyasztóknál ugyanis egy kicsit nagyobb arányban diagnosztizálták a kognitív hanyatlást. Valószínűbb, hogy a vörösborban lévő, gyulladáscsökkentő hatású vegyületek vannak jótékony hatással az agyra. A húsfélék közül egyedül a bárányhúst heti rendszerességgel fogyasztóknál tapasztaltak némi pozitív hatást, más húsfélék nem csökkentették a betegség kialakulásának veszélyét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra