Javuló életesélyek szklerózis multiplex esetén

A szklerózis multiplex (SM) kutatása és kezelése érdekében létrehozott európai bizottság októberben megrendezett konferenciáján ismertették annak a huszonegy éven át tartó kutatásnak az eredményeit, mely alapvetően igazolja az interferon-kezelés előnyeit: a kutatás szerint mintegy negyven százalékkal nőnek a betegek túlélési esélyei - olvasható a Sclerosis Multiplex Betegek Országos Egyesületének közleményében.

Az interferon hatóanyag a huszonegy éven át tartó követéses vizsgálat során szignifikánsan javította a szklerózis multiplexben szenvedő betegek túlélését. A betegség kezelésére szolgáló specifikus szerek eddigi leghosszabb vizsgálata 39,3 százalékos relatív halálozási kockázatcsökkenést eredményezett azoknál a betegeknél, akiket már a vizsgálat első öt évében is ezzel a hatóanyaggal kezeltek. A kontrollcsoport tagjai a vizsgálat első öt évében placebót kaptak, majd a következő tizenhat évben ismét interferon kezelésben részesültek.

"Ez az áttörést jelentő eredmény a szklerózis multiplex kezelésével elérhető túlélés-növekedés első bizonyítéka, és nagymértékű, klinikailag is jelentős pozitív hatást mutat a kezdeti interferon kezelésben részesült páciensek csoportjában. Az SM élethosszig tartó kezelést igénylő krónikus megbetegedés, ezért jogos az igény, hogy az orvos és páciense egyaránt hosszútávra kiterjedő vizsgálatok alapján tudjon dönteni a kezelés előnyeiről és kockázatairól"- mondta dr. Anthony Reder, a Chicago-i Egyetem SM-klinikájának igazgatója, az egyetem Neurológiai Tanszékének professzora.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra