Karkötő segít a Parkinson-kóros betegeken

Speciális karkötőt fejlesztettek ki a Parkinson-kórban szenvedők kézremegésének csillapítására.

"Évek óta először megint le tudtam írni a nevem. Egészen megfeledkeztem arról, hogy remeg a kezem" - sírva hívta édesanyját telefonon a 32 éves, Parkinson-kórban szenvedő Emma Lawton a BBC dokumentumfilmjében, akinek egy speciális karperec adhat reményt, hogy visszaszerezze kézremegése miatt elvesztett grafikusi állását.

A Parkinson-kórt általában a kézremegéssel kapcsolják össze, holott a betegek 30 százalékánál egyáltalán nem jelentkezik a panasz. A betegség elsősorban a 65 év felettieket érinti, de az utóbbi években egyre több fiatalnál is diagnosztizálják. Az alábbi cikkünkben neurológussal és beteggel is beszélgettünk!

Szoftver hangolja össze a kézremegéssel a karkötőt

A Kreatív cikkében arról ír: a karkötőt a Microsoft cambridge-i kutatólaborjában fejlesztették ki, amely apró rezgéseket küld viselőjének csuklójára, ezzel pedig csökkentheti egyes neurológiai betegségekben szenvedők remegő kézmozgását. Emma Lawtonnál 29 éves korában diagnosztizálták a Parkinson-kórt, azóta sem írni, sem rajzolni nem tud, de még csak egyenes vonalat sem képes húzni. Haiyan Zhang, a Microsoft technológiai innovációkért felelős vezetője direkt Emmának készítette el ezt a speciális szerkezetet, maga a projekt is róla kapta az Emma nevet. A tabletre csatlakoztatott, mozgásérzékelő szenzorokkal felszerelt eszköz képes követni a kéz remegését és felismerni az ujjak merevségének mértékét, az aktuális állapotot pedig egy szoftver segítségével monitorozza folyamatosan.

A Parkinson-kórban szenvedők egyszerű vonalakat is alig tudnak rajzolni
A Parkinson-kórban szenvedők egyszerű vonalakat is alig tudnak rajzolni

Az Egyesült Államokban 1-1,5 millió beteg szenved Parkinson-kórban, Magyarországon a becslések alapján 16-20000 beteg él. A betegség legkoraibb tünetei az úgynevezett nem-motoros tünetek, például szagláscsökkenés, székrekedésre való hajlam, depresszió és alvászavar. Kézremegés nem minden esetben jelentkezik, általánosabb a beteg mozgásának belassulása: járása ugyanis megváltozik, jellemzően csoszogni kezd, testtartása pedig merevvé válik. A finom, motorikus mozgásokat igénylő feladatok - borotválkozás, fogmosás - viszont szinte minden esetben gondot okoznak neki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A frontrendszerhez kapcsolódó vastag felhőzet kelet felé mozog, mögötte nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az eső, zápor hajnalra, kora reggelre keleten jórészt megszűnik, emellett az éjszaka második felében északnyugaton lehet még néhol zápor. Hajnalban az északi szélvédett völgyekben köd képződhet. A déli, délnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, a hajnali, reggeli órákban már csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 2 és 9 fok között várható, de a szélvédett északi fagyzugokban, valamint a nyugati határnál gyenge fagy is lehet. Napközben egy melegfront hatása érvényesül, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra