Szokatlan tünet is jelezheti az Alzheimer-kórt

Egy kutatás szerint az Alzheimer-kórt jelezheti, ha valakinek hanyatlani kezd a tájékozódási képessége.

A vizsgálatban 43, enyhe kognitív károsodásban (ami az Alzheimer-kór előjele lehet) szenvedő ember, 31, húszas éveikben járó, kognitív szempontból egészséges felnőtt, és 33, kognitív szempontból szintén egészséges idősebb felnőtt vett részt. Azt a feladatot kapták, hogy egy VR-szemüvegben sétáljanak egy adott útvonalon - írja az EveryDayHealth.

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejt-pusztulással járó betegsége. Általában 40 éves kor felett jelentkezik, pszichés és viselkedési tünetekkel járó, fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás.

Először is a résztvevőknek úgy kellett végig menniük a pályán, hogy számozott táblák mutatták minden egyes kanyarban a helyes irányt. Ezután a feladatot megismételték, de három különbséggel, hogy a tájékozódási képességeiket teszteljék. Az első pálya pont ugyanolyan olyan volt, mint az első; a második esetben az út felületét változtatták meg. A harmadikon pedig semmilyen tájékozódási pont nem mutatta a helyes utat.

Alzheimer-kór
Súlyos probléma húzódhat a navigációs képességek hanyatlása mögött. Fotó: Getty Images

A tanulmány szerint csak azoknak volt problémájuk a helyes irány megtalálásával a megváltoztatott körülmények között, akiknek már hanyatlóban voltak a kognitív képességeik. Ők következetesen rossz irányba fordultak, és el is bizonytalanodtak útközben. A második két csoport tagjai, tehát az egészséges fiatal és idősebb felnőttek mindannyian nehézség nélkül navigáltak az útvonalon, amikor a vizuális és térbeli jeleket eltávolították. A kutatók szerint tehát az eredmények arra utalnak, hogy a tájékozódási problémák csak az Alzheimer-kórra jellemzők, és nem egyszerűen az öregedés normális velejárói.

"Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a tájékozódási képességért a fali lebeny felel. Ez az agy azon régiójában található, ahol általában elsőként kialakul az Alzheimer-kór" - mondta a portálnak Dr. Sandra Bond Chapman, a Texasi Egyetem Agyegészségügyi központjának igazgatója.

A kutatást ugyanakkor csak kis számú résztvevővel készítették. Másik hátránya, hogy VR-szemüveget viseltek az alanyok, így kérdéses, hogy egy valódi környezetben, ahol az összes érzékszervükre tudnak hagyatkozni, hogyan teljesítenék a feladatokat. A szerzők szerint viszont az eredményeik hozzájárulhatnak egy korai Alzheimert kimutató teszt kidolgozásához. 

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra