Napi egészség
Neurológia
Idegrendszeri rendellenességek, epilepszia, Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, memóriazavar, elbutulás, alvászavarok
„A demenciába gyakran a családok is belebetegszenek” – Hogyan gondoskodhatunk idős hozzátartozónkról, ha már nagy a baj?
Az idősödés a világon mindenütt komoly társadalmi kihívás, a demenciával élő emberek ellátása még a tehetős államoknak is feladja a leckét. Mi lehet a megoldás, ha egy szerettünk már nem tudja ellátni magát?
„Az ALS gyakorlatilag élőhalottat csinál az emberből” – ezen mennek keresztül Karsai Dániel sorstársai, ha nincs eutanázia
„Ez a legaljasabb betegség, amit el lehet gondolni” – mondja egy, az amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) küzdő riportalanyunk. Ez ugyanaz a betegség, amelyet 2022 augusztusában diagnosztizáltak Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásznál is – és amely miatt a fiatal férfi most megpróbálja kiharcolni az aktív eutanázia engedélyeztetését a hozzá hasonló gyógyíthatatlan betegeknek.
A világ legdrágább betegségévé válik az Alzheimer-kór
Magyarországon mintegy 200-250 ezren küzdenek Alzheimer-kórral, amely azonban a családtagokkal együtt több mint egymillió embert érint. A betegség lefolyása korai felismeréssel lassítható, az ápolás időszaka kitolható – hívta fel a figyelmet az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII).
Virtuális avatárján keresztül tud újra beszélni a lebénult nő
Egészen hihetetlen eredményeket értek el San Franciscó-i kutatók egy 47 éves női páciensükkel, aki egy agyába ültetett implantátum és a mesterséges intelligencia segítségével közel két évtized után tud újra hatékonyan kommunikálni szóban.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.