"10 réteget vágnak át a császárnál"

Magyarországon túl magas a császármetszések aránya a WHO ajánlásaihoz képest, és túl kevés információ áll rendelkezésre az édesanyák számára. Ezen kíván segíteni két érintett nő kezdeményezése.

Hazánkban kétszer akkora a császármetszések aránya, mint világszerte - és majdnem négyszer annyi, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet ideálisnak és indokoltnak tart. Ráadásul a kismamákat a terhesség során arra nem készítik fel, hogy milyen érzés testileg és lelkileg, ha műtéttel hozzák világra a gyermeküket.

Magyarországon túl magas a császármetszések aránya
Magyarországon túl magas a császármetszések aránya. Fotó: 123rf

Félelem az ismeretlentől

A várandós nők sokszor stresszel reagálnak, amikor kiderül, hogy császárral kell szülniük - figyelmeztet dr. Prosszer Mária, szülész-nőgyógyász. A stressz forrása az ismeretlentől való félelem, így az, aki lelkiekben egy kicsit is felkészül a császármetszés lehetőségére, sokkal jobban fogja megélni azt - teszi hozzá a szakember. Tapasztalatai szerint ha felkészítik őket arra, hogy pontosan mi várható, könnyebben túllendülnek az első napok traumatikus élményein.

Mikor indokolt a császármetszés? A választ korábbi cikkünkben olvashatja.

Megelőzhető lenne a császár?

Veisenberger Elenonóra, dúla arra biztat minden kismamát, hogy ismerkedjen meg a császárral, és a császár utáni szülés témakörével is. "A szülésről való elképzeléseink sokszor tele vannak tévhitekkel, és nem biztos, hogy van mellettünk olyasvalaki, aki segít tisztán látni. A császármetszés ráadásul hatással van a pszichénkre, testünkre és környezetünkre, rövid és hosszú távon is". A perinatális szakértő jelölt azt hangsúlyozza, hogy megilleti az anyákat a korrekt tájékoztatás. Ráadásul, ha tudatosan választ olyan kórházat, ahol magas a hüvelyi úton történő szülések aránya, akár meg is előzheti a műtéti beavatkozást.

Mikor végezték az első császármetszéseket? És hogy változott a műtéti technika azóta? Részletek korábbi cikkünkben .

Torna, torna, torna...

Rákosi Dóra gyógytornász szerint minden császárral szült anyának végig kellene mennie egy regeneráló programon. A császár ugyanis egy nagy hasi műtét: 10 réteget vágnak át ahhoz, hogy a babát ki tudják emelni. Emiatt a gyógyulás közben is rengeteg szövődmény fordulhat elő, például trombózis, vagy hasűri összenövések. Rákosi Dóra tapasztalatai szerint szülés után az anya annyi visszajelzést kap, hogy szép a sebe, vagy a hathetes kontrollon, hogy 'minden mehet'. Ez félrevezető lehet, és az is, ha azt látjuk, császár után hat héttel valaki már fut, edz. A várandósság alatt, a pocak növekedésével ugyanis megváltozik a test biomechanikája, és jön a műtét, mely után a testnek gyakran segítségre van szüksége, hogy testrészeink újra kapcsolódhassanak egymással, az idegrendszerrel. Mindez egy hormonálisan, idegrendszerileg zűrös időszakban.

Applikációval az információáramlásért

A császárral kapcsolatos hiteles információforrás létrehozása volt a célja annak a két érintett édesanyának, és tucatnyi szakembernek azzal, hogy létrehozták az úgynevezett Császárvonalat . Az ingyenesen letölthető applikációban mindenki - akár egy édesapa is- olvashat a beavatkozás előtti, a kórházi és a gyermekágyas időszakról. Ráadásul előfizethet egy gyógytornászok által létrehozott videós csomagra is, amellyel megkönnyítheti a szülés utáni regenerációt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra