Sorozatomban részletesen ismertettem a mélylélektani hátterű anya-magzat kapcsolatfejlesztő módszert, amelyet magyar tudósok dolgoztak ki. Sok kismama vett részt már benne, akik spontán alakítottak egy kismamaklubot. Tehát összefogtak a hasonló felfogású és gondolkodású szülők. A kapcsolatanalízisből született gyermekek is érettebbek, intelligensebbek, kommunikatívabbak, kiegyensúlyozottabbak azoknál, akik nem ismerik a módszert, amelynek működését többször illusztráltam gyakorlati példákkal. Most a németországi kutatási anyagunkból szeretnék két érdekes esetet elmesélni.
A kismama a 22. terhességi hetében volt, amikor találkoztunk. Rögtön az óra elején sikerült elérnie a babáját, aki a kapcsolatfelvételre viharos gyorsasággal megindult anyja szíve felé. Alatta landolt, majd kopogtatott hármat. Az anyának az az érzése támadt, hogy a gyermeke játszani szeretne vele. A megfogalmazást azonban nem követte tett, az anya nem kopogott vissza a babájának. A pici pár másodpercet kivárt, majd visszatért kiindulópontjára. Behúzódott a méh sarkába és mozdulatlanná vált. Én akkor azt mondtam az anyának, úgy tűnik, a baba most neheztel rá, mert nem játszott vele. Az anya elfogadta a közlésemet, tudott vele azonosulni, és a gyermeke abban a pillanatban újra elindult fölfelé, és azt követően már játszottak egymással.
Lelki közösség
Hogy mi játszódhatott le pár percen belül anyja és gyermek között? Az anya a segítségemmel megértette és visszatükrözte a baba érzéseit, amit erre ő úgy élt meg, hogy az megosztható, hiszen van valaki, aki tudja, hogy ő most mit érez. Ezzel kiszabadult saját érzésének fogságából, vagyis a lelki izoláció helyett anyjával alkotott lelki közösséget.
A másik példában egy 20. hetes kismamáról van szó. A kapcsolatfelvételre a baba ugyancsak megindult anyja szíve felé. Örömében olyannyira fölnyomult, hogy anyjának légzési nehézségei támadtak. Hangot is adott neki. Erre én azt javasoltam, jelezze vissza a babájának, hogy kellemetlenséget okozott neki, és kérje meg, húzódjon egy kicsit lejjebb. A baba erre megindult lefelé. Alighogy leért, ismét fölfelé mozgott. Anyja megdöbbenésének adott hangot. Én megkérdeztem miért, a válasz pedig a következőképpen hangzott: "Amikor a baba a kérésemre lement, annyira lehúzódott, hogy ettől az alhasam kezdett el fájni. Éppen arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egy kicsit följebb jönne, és akkor, csupán a gondolatomra azonnal megindult."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Készülni az elszakadásra
A várandósság vége felé fel kell készülni a születésre, más szóval az elszakadásra. Ahol kötődés van, ott elszakadás is, és ennek megfelelően harag és gyász is. Újabban kollegámmal együtt azt javasoljuk, hogy a 36. héttől kezdjék el a kismamák gyermeküket és önmagukat is felkészíteni az elszakadásra. Ugyanakkor hívják fel a gyermekük figyelmét arra, hogy nem megszabadulni akarnak tőle, mint ahogy azt egyébként a babák megélhetik, hanem világra hozni őket, mert belül nincs már több tér a további fejlődéshez. Azt is javasoljuk: közöljék a babáikkal, hogy mi fog történni, milyen utat kell megtenniük, és mi fogja őket várni a külvilágban. Figyelemre méltó módon az anyák többsége azt az információt kapta gyermekétől, hogy tudja, mit kell tennie.
Az ikrek felkészítése ebből a szempontból speciális. Őket arra is fel kell készíteni, hogy átmenetileg egymástól is elválnak, ami nem jelenti azt, hogy ezzel megszűnnek egymásnak létezni vagy hogy az egyik elhagyja a másikat.
A babák többsége a búcsúzkodásra megindul az anyaszív felé, jelezve, hogy lélekben még nehezen barátkoznak az elszakadással. IX. évf. / 5. szám
