"Agydaganat miatt bolondultak meg a hormonjaim"

A női hormonháztartás igen érzékeny rendszer, sok külső és belső tényező felboríthatja az egyensúlyát. Ám arra valószínűleg legrosszabb rémálmunkban sem gondolnánk, hogy a menstruációs zavarok mögött agytumor állhat. Egy 27 éves amerikai nővel viszont ez történt.

"2018 tavaszán tapasztaltam először pecsételő vérzést, emellett elviselhetetlenül görcsöltem a menzeszem előtt és után, majd cisztás akné alakult ki az arcomon és állandóan kimerült voltam" - kezdte történetét mesélni Lauren Topor Reichert a Women's Health magazinnak. A fotósként és íróként dolgozó fiatal nő ekkor még azt gondolta, hogy panaszait a stressz és a nem megfelelő étrend okozza, ezért életmódot váltott, étkezéseiből pedig kiiktatta a tejtermékeket és glutént. Ám tünetei nem múltak, sőt már egy egyszerű zuhanyzás után is majdnem összeesett a fáradtságtól, annyira rosszul volt.

Tojásnagyságú daganat volt az agyában Mindössze 26 éves volt Laura Burget, amikor astrocytomát, az agydaganat egyik típusát diagnosztizálták nála. Bár nehezen dolgozta fel, hogy beteg lett, ma már csak a gyógyulásra koncentrál, és állítja: sokat tanult kálváriájából, amiről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Mint manapság nem ritka, Lauren a Google segítségével próbálta diagnosztizálni magát, interneten kutakodott azután, mi lehet a baja. A tünetek alapján PCOS-re, vagyis policisztás ovárium szindrómára gyanakodott, ezért júniusban felkereste a nőgyógyászát. Az orvos elrendelt nála néhány vizsgálatot, többek között a hormonszintjeit is ellenőrizték. Ekkor derült ki, hogy a prolaktin szintje jóval magasabb volt a normálisnál. Ebből a hormonból általában csak várandósság és szoptatás idején termel többet a női test, Laurennél viszont egyik eset sem állt fent. Megdöbbent, mikor az orvosa azt mondta, MRI-vizsgálatot is végezzenek el, hogy megnézzék nem-e agydaganat áll a kellemetlen tünetegyüttese mögött.

A hormonközpont daganatos betegsége

Amint megjött ennek az eredménye, egyértelmű lett, hogy valóban egy kisebb tumor növekedett az agyában, egészen pontosan az agyalapi mirigynél, más néven hipofizísnél. Ez a - normális esetben babszem nagyságú szerv - vezérli a hormonális működésünket, kihat a pajzsmirigyre, hasnyálmirigyre, herékre/petefészkekre és a mellékvesékre is, sőt a hőháztartásunkat és vegetatív idegrendszerünket is felügyeli. Leggyakoribb betegsége a benne megjelenő jóindulatú agydaganat, a hipofízis adenóma. A hipofízis tumorok legsűrűbben előforduló változata a prolaktin hormont túltermelő adenóma , a prolaktinóma, amit Laurennél is diagnosztizáltak.

A hipofízis tumorok leggyakrabban előforduló változata a prolaktinóma. Fotó: Getty Images
A prolaktinóma jóindulatú daganat, de számos kellemetlen hatása van a testre. Fotó: Getty Images

Az elváltozás rákos sejteket nem tartalmaz, de a kóros szövetszaporulat a hormonrendszeren keresztül számos negatív hatással van a szervezetre. Lauren fent részletezett tünetein kívül előfordulhat még a testszőrzet megerősödése, a lábon apró lila foltok tűnhetnek fel, és nagyfokú hízást is tapasztalhatnak a betegek. A túlságosan magas prolaktinszint pedig gátolja a teherbeesést, illetve növeli a vetélés kockázatát. Ha pedig a tumor nagyobbra nő, homályos látást okozhat és alvászavarokat okozhat. Súlyos betegségről van tehát szó, de szerencsére jól kezelhető.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A gyógyszeres terápia segít

Ha időben felfedezik a daganatot, vagyis az még kicsi, nem kell műteni. Lauren esetében sem volt szükség operációra, bár nem talált egyszerűen megfelelő orvost magának. Végül 2018 nyár végén egy neurológusból, egy idegsebészből és egy endokrinológusból álló orvoscsapat kezdte meg a kezelését, ami azóta is tart. "Egy olyan gyógyszert kell szednem, ami csökkenti a prolaktinszintet, és ebből kifolyólag gátolja a tumor növekedését, sőt megvan rá az esély, hogy az idővel zsugorodik majd" - magyarázta. Ezt a gyógyszert valószínűleg élete végéig szednie kell, csak akkor állhat le vele, amikor majd teherbe szeretne esni. Addig is félévente ellenőrzik a hormonszintjeit és vérképét, 1-2 évente pedig ajánlott a kontroll MRI is.

"A ciklusom még nem rendeződött 100 százalékosan, de közel jár hozzá. Már nem vérzek folyamatosan, csak a menzeszem előtti néhány napban jelentkezik pecsételő vérzés. Az akném is elmúlt néhány hónap alatt. A gyógyszer mellékhatásaként ugyan gyakran van fejfájásom, de az extrém kimerültség már a múlté" - számolt be állapotának javulásáról Lauren, aki Instagram oldalán és Fit Me Daily nevű podcastján gyakran oszt meg a prolaktinómával kapcsolatos információkat. Úgy látja ugyanis, hogy erről a betegségről túl keveset lehet olvasni, nehéz tájékozódni, ezért segíteni szeretné sorstársait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra