Az anyaság ennyi állásnak felel meg

Közismert, hogy a gyermeknevelés rengeteg időt és energiát vesz igénybe. Egy kutatás szerint ugyanakkor az anyaság egyenesen olyan, mintha két és fél állásban dolgoznánk.

Egy átlagos anya 98 órát "dolgozik" hetente, ami, ha belegondolunk, igencsak sok. A feladatok listája egyre csak nő, míg az önmagunkra fordított idő egyre csak csökken. Hosszú távon a túlterheltség kiégéshez vezethet , éppen ezért meg kell próbálni a lehető legjobban beosztani az időnket. Érdemes például megfogadni az alábbi tanácsokat.

Egy kutatás szerint az anyaság mellett nem sok ideje marad magukra a nőknek
Egy kutatás szerint az anyaság mellett nem sok ideje marad magukra a nőknek

Vonjuk be a gyerekeket!

Bizonyos kortól ők is kivehetik a részüket a házimunkából. Az olyan apróságok, mint bepakolni a mosógépbe, vagy szétválogatni a színes és a fehér ruhákat, amellett, hogy nekik elfoglaltságot, sőt akár szórakozást, nekünk pedig segítséget jelentenek, észrevétlenül rászoktatják őket arra is, hogy nagyobb korukban már önmaguktól beszálljanak a házimunkába .

Vonjuk be a partnerünket!

Sehol sincs előírva, hogy minden családdal kapcsolatos teendő az anya dolga lenne. Az iskolai események, szülői értekezletek, orvosi vizsgálatok, edzésekre, különórákra szállítás terheit egy közös naptárban érdemes előre eltervezetten megosztani. Be lehet vonni a közeli barátokat, nagyszülőket is, amennyiben földrajzilag is elérhető közelségben vannak.

Legyen időnk saját magunkra!

Miért fontos mindenki számára az énidő? Részletek itt.

Egy brit kutatás szerint egy anyának alig több mint egy órája marad saját magára naponta, amiben benne van a tisztálkodás és az evés is. Ez nagyon kevés, de sokszor csak egy kis tervezésre van szükség, hogy több időnk maradjon magunkra. Nagyon fontos ügyelni rá, hogy eleget (és egészségesen) együnk, eleget aludjunk, valamint heti egy-két alkalommal adjunk magunknak néhány pluszórát, amikor kizárólag saját magunkkal foglalkozunk.

Forrás: blogs.webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +11 °C

Továbbra is erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Az északkelet felé tartó csapadéktömbökből több helyen várható eső, zápor, az esti órákban a déli, délkeleti országrészben még egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk maradhat, sőt utóbbi részen helyenként erős széllökések is előfordulhatnak. Továbbá zivatarokhoz átmenetileg erős széllökés is társulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Heves
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra