Bogyófóbiásoknak: fogamzásgátlás hormonmentesen

A nők két dologért képesek mindent megtenni: hogy legyen, illetve, hogy ne legyen gyermekük - állítja a régi mondás. Persze a "ne legyen" többnyire nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem akar gyereket valaki, hanem csak azt, hogy későbbre tervezi.

Változatos lehetőségek

Az orvostudomány egyik legjelentősebb eredménye mindenképpen az, hogy ma már a leendő anyák, illetve a leendő szülők eldönthetik, hogy mikor szeretnének gyermeket, módjuk van megtervezni, kivárni azt az életszakaszt, amikor testileg-lelkileg, egzisztenciálisan a legkedvezőbb a számukra a gyermekvállalás. A párok a fogamzásgátlás számos módja közül választhatják ki a körülményeiknek, koruknak, egészségi állapotuknak stb. legmegfelelőbbet. Ezúttal a hormonmentes fogamzásgátló módszereket, eszközöket vesszük sorra, következő összeállításunkban pedig a hormonális fogamzásgátlás lehetőségeit járjuk majd körbe.

Ősi módszerek - kétes biztonság

A legrégibb, legelterjedtebb módszerek egyike a megszakított közösülés: amikor a férfi a közösülés csúcsán igyekszik megakadályozni, hogy az ondó a hüvelybe ürüljön. A leírása a Bibliában is szerepel: Onan a magját a földre irányította, nehogy testvére özvegye teherbe essen tőle. A Talmud addig engedélyezte a megszakított közösülést, amíg a feleség szoptat.

Az ősi módszer természetes, eszköz sem kell hozzá, de a hatékonysága meglehetősen esetleges: 25 százalékos a sikertelenségi mutatója, ami azt jelenti, hogy évente az ily módon védekező négy nő közül egy teherbe esik. Ezt a módszert általában azok a párok alkalmazzák, akiknek az utolsó pillanatban nincs más lehetőségük. Hasonlóan igen régi tapasztalat, amit tudatosan is használtak fogamzásgátlásra, hogy a szoptatás ideje alatt kevesebb az esélye a teherbeesésnek. A hosszú szoptatás, mint fogamzásgátló módszer azonban nagyon megbízhatatlan, mivel a szülés utáni első tüszőrepedés időpontja egyénileg nagy eltéréseket mutat.

Óvszerek férfiaknak és nőknek

Férfiak számára a gumi óvszer a legegyszerűbb, legelterjedtebb és legmegbízhatóbb fogamzásgátló eszköz. Helyes alkalmazásával 95 százalékos hatékonyság érhető el. Előnye, hogy véd a nemi betegségektől, a mai napig egyedül a kondom nyújt hatásos védelmet az AIDS ellen. A kondomot a merev hímvesszőre kell felhúzni, közvetlenül a behatolás előtt. Az óvszer megakadályozza, hogy a hímivarsejtek a hüvelybe kerüljenek. Nagyon fontos, hogy a férfi a behatolást megelőzően felvegye az óvszert, és az ondó kilövellése után, az elernyedés előtt visszahúzza a hímvesszőt. Ekkor a kondom alsó részét a hímvesszőhöz kell szorítani, nehogy ondóváladék kerüljön a hüvelybe.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A diafragma (pesszárium), ez a kerekded, kupola alakú óvszer gumiból készül, szélébe rugalmas gyűrűt helyeznek. A nő helyezi fel a hüvelyébe, elzárva vele a méhnyakat. Rendszerint spermaölő zselével együtt alkalmazzák, és így igen hatékony fogamzásgátló eszköz (95 százalékban sikeres). Felhelyezése azonban meglehetősen nehézkes, mivel gondos előkészületeket igényel, és alapos anatómiai ismereteket feltételez. A gyenge hüvelyizomzatú nő nem tudja megtartani a pesszáriumot. A viselésével járó apró kényelmetlenségek miatt elsősorban olyan nők számára ajánlható, akiknek ritkán van szexuális kapcsolata. Azonban az egyre szélesebb választékból könnyen lehet találni olyan védekező eszközt, amelynek használatához nem kell különösebb felkészültség, amely bármelyik gyógyszertárban hozzáférhető és orvos sem kell az alkalmazásához. Ilyenek a spermicidek, a hüvelyi hormonmentes fogamzásgátló eszközök.

Spermaölő szerek

A hüvelyi fogamzásgátlás egyik hagyományos módja az irrigálás: a nő vízsugár kíséretében spermaölő szert juttat a hüvelyébe irrigátorral az ondó kilövellését követően. Az eljárás azzal a veszéllyel jár, hogy a vízsugár éppenséggel még gyorsabban a méhbe hajtja az ondósejteket. A módszer hatásfoka csak 60 százalékos, arról nem is szólva, hogy megfosztja a nőket az orgazmus teljességétől, s végül az oldódás fázisától, ráadásul a hüvelynek sem tesz jót. Manapság az ezért egyre inkább hatékonyabb módszerek váltják föl.

A hüvelyi, hormonmentes fogamzásgátló film huszonegynéhány évvel ezelőtt egy magyar orvos találmánya volt, majd az eszköz új, korszerű formában Amerikából tért vissza. A hormonmentes hüvelyi fogamzásgátló készítmények azóta változatos kiszerelésben, hüvelykúp, tabletta, hab, zselé, szivacs stb. formában terjedtek el. A modern kondomhoz hasonlóan spermaölő anyagot tartalmaznak. Ha betartják az előírásokat, igen hatékonyak, kellő védelmet nyújthatnak a teherbeesés ellen. Különösen ajánlhatók azoknak, akik nem rendszeresen élnek nemi életet, akik nem szedhetnek tablettát, vagy nem használhatnak méhen belüli fogamzásgátló eszközt. Így ezek a készítmények megoldhatják a fiatal, még nem szült nők, a szoptatós kismamák, a rendszertelen ciklusú, változás korába lépett nők fogamzásgátlási gondjait.

A hüvelybe kézzel vagy arra kifejlesztett applikátorral felhelyezett spermicid anyag sem a nőt, sem a férfit nem zavarja aktus közben. Legalább tíz perccel a közösülés előtt kell a hüvelybe helyezni őket, majd hatásuk több órán át megmarad. Ismételt közösülések esetén újra alkalmazni kell az anyagokat. (Kivétel a spermiumölő készítménnyel átitatott szivacs, amely huszonnégy órán keresztül nyújt védelmet.) A közösülés után legalább nyolc óra hosszan nem szabad kimosni a hüvelyt. A hüvelyi hormonmentes védelem az eszközök helyes alkalmazása mellett rendkívül hatékony, nagy biztonságot ad, ugyanakkor kíméli a női szervezetet.

A számolás, mérés, önmegfigyelés - önmagában kevés

Az Ogino-Knaus-féle naptármódszer időszakos tartózkodást jelent a nemi élettől: az aktusra a 28 napos ciklus esetében a 19. nap és a következő ciklus 9. napja között kerülhet sor. A kockázat nagy, mivel kevés nőnek van teljesen szabályos ciklusa. Ennek hatékonyabb változata a hőmérőmódszer. A fogamzóképes időszakokat ugyanis a hőmérséklet-változás alapján is meg lehet határozni. Tüszőfázisban, a ciklus első felében a testhőmérséklet 37 fok alatt marad, és jellemző ingadozásokat mutat. Ovulációt követően a progeszteron hatására az ébredési alaphőmérséklet - amit szájban vagy végbélben (de mindig ugyanott!) felkelés előtt, még az ágymelegben kell mérni -, 0,2-0,4 fokkal, 37 °C-ra vagy annál magasabbra emelkedik. Ha a hőmérséklet három napon át magas, könnyű teherbe esni.

A petesejt 24 órán át életképes. Sajnos, az ovuláció bekövetkeztére nem lehet a hőmérséklet-ingadozásból előre következtetni, ezért félidő előtt óvszer vagy a nemi élettől való tartózkodás szükségeltetik. Szigorú önfegyelmet, pontos napi mérést és feljegyzést igényel, de mindezt betartva, helyesen alkalmazva egészen hatékony módszer és az egészségre természetesen teljesen ártalmatlan.

Szintén önmegfigyelésen alapul, amely a méhnyak nyákjának termelődéséből állapítja meg a termékeny napokat. A ciklus ideje alatt a méhnyak nyákjának állaga megváltozik. Ha a nő a hüvelyváladékot naponta megvizsgálja, a menstruációt megelőző és követő napokon ujjai szárazak maradnak. A peteérés közeledtével egyre több sűrű váladék képződik. A peteérés napján, az azt megelőző és követő 3-3 napon a nyák egyre nyúlósabb lesz, olyan, mint a tojásfehérje. Két ujj között akár másfél centis szálat is lehet húzni belőle. Ameddig ilyen, addig tartózkodni kell a (védekezés nélküli) szextől.

Tudatosságra és néhány hónapnyi gyakorlásra szükség van, de egyébként egyszerű, bárhol elvégezhető módszer - meglehetősen biztonságosan meghatározhatók vele a veszélyes napok. Azonban azoknak, akik kételkednek az önmegfigyelés pontos voltában vagy szervezetük megbízható jelzéseiben, ajánlatos valamilyen más módszer alkalmazásával kombinálni a védekezésüket: erre alkalmasak lehetnek például a hüvelyi spermicid eszközök, mint a hüvelykúp, tabletta, krém.

Méhen belüli fogamzásgátló eszközök

A felnőtt, már szült nők a méhen belüli eszközöket is igénybe vehetik. Fiatal korban, különösen, ha a méh még kicsi vagy fejletlen, nem célszerű ezen eszközök alkalmazása. A ciklus bármely időszakában felhelyezhető. Úgynevezett sürgősségi fogamzásgátlóként is alkalmazható. Ha védekezés nélküli közösülés után 5-6 napon belül felhelyezi az orvos, akkor a megtermékenyült petesejt nem tud beágyazódni a méh nyálkahártyájába. Az eszköz öt éven át biztosítja a fogamzásgátló hatást. Eltávolítása után a fogamzóképesség azonnal helyreáll.

A spirált általában olyan nőknek szokták ajánlani, akik már szültek. Ezt a kis műanyag eszközt - újabban ezüstözött vagy aranyozott - rézdrót fogja körül. A nőgyógyász helyezi fel a méhbe. A modern spirálokat öt évre is felhelyezhetik, de akár hosszabb ideig is gond nélkül benntarthatók. A spirál egyedüli ellenjavallata a méh gyakori vagy jelenleg is fennálló gyulladása, fertőzése. A spirál hatásfoka nagyon jó, használata kényelmes, de sok nőnek ellenérzése van vele kapcsolatban. Használata mellett mindenképpen szükség van az évenkénti nőgyógyászati ellenőrzésre, panasz esetén pedig sürgős kivizsgálásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra