Ez a korai menopauza egyik súlyos következménye

A korai menopauza összefügghet az agyi aneurizma emelkedett kockázatával. A változókor későbbi megjelenése négyévenként 21 százalékkal csökkenti a betegségre való hajlamot - derült ki egy kutatásból.

A chicagoi Rush Egyetemi Kórház kutatói 76, változókoron átesett nőt vizsgáltak meg, akiknek agyában aneurizma , vagyis az artériák abnormális tágulata keletkezett. Ez az állapot igen súlyos, mert ha a tágult érszakasz szivárogni kezd vagy elszakad, agyvérzéshez és halálhoz vezethet. Az aneurizmától szenvedő nők 26 százalékánál 40 éves korban már beköszöntött a menopauza. Az eredmények a Journal of NeuroInterventional Surgery című folyóiratban jelentek meg.

Bár összefüggést találtak az a korai változókor és az agyi aneurizma között, nem sikerült bizonyítani, hogy viszonyuk ok-okozati. A kutatást retrospektív módszerrel végezték, ami azt jelenti, hogy kiindulási pontnak vették a beteg nőket, és adataikból nézték meg, milyen faktorok befolyásolhatták a kockázatot. Kikérdezték a résztvevőket kórelőzményeikkel kapcsolatban: volt-e magas vérnyomásuk, cukorbetegségük , pajzsmirigy-alulműködésük vagy magas koleszterinszintjük, amely mind fokozhatja az agyvérzésre való hajlamot. Az alanyok válaszoltak reproduktivitásukkal kapcsolatos kérdésekre is: hány gyerekük született és mikor kezdtek menstruálni, hogy felmérhessék, mennyi ösztrogén termelődhetett a szervezetükben.

Kiderült, hogy mindkét csoport átlagosan ugyanannyi idősen lépett a változókorba, akiknél viszont ez később következett be, és/vagy hormonpótló kezelésben részesültek, azoknál csökkent az aneurizma kockázata. Úgy tűnt, hogy a dohányzás nincs rá hatással, az alkoholfogyasztás azonban kissé befolyásolta a betegség kialakulásának valószínűségét. A kutatók szerint a korai változókorhoz kapcsolódó alacsonyabb ösztrogénszint is felelős lehet az aneurizmáért.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra