A fájdalmas közösülés (görög orvosi kifejezéssel dyspareunia - pareunos: együtt feküdni valakivel) a nemi élet zavarainak egyik, talán leggyakoribb megjelenési formája. Pontos előfordulási gyakorisága azonban nem ismert: a panaszok legjelentősebb hányada rejtve marad, a beteget a szégyenérzete megakadályozza, hogy az orvos segítségét kérje.
A szexualitás szabadosabbá válása, a nemi erkölcs fellazulása paradox módon a nemi élet zavarainak fokozott negatív megítélését szülték a társadalomban. A pornókiadványok örökké tettre kész, tökéletesen működő "gépezetei", a gombnyomásra törvényszerűen bekövetkező orgazmussorozatok elfeledtetik a szemlélővel - sok más fontos szempont mellett - azt a tényt, hogy az egészséges nemi élet számos testi és főképp lelki tényező hibátlan együttműködésén alapszik. Szégyelljük, ha ezeknek a "normáknak" a magunk valóságában nem vagyunk képesek megfelelni mindig és mindenkor, és a segítségkeresés helyett magunkba zárjuk problémáinkat, mely ördögi körként az állapot romlásához, rögzüléséhez vezethet.
Lelki és testi okok
A nemi élet fájdalmassága lelki és testi okokra egyaránt visszavezethető. A lelki tényezők szerepe lényegesen jelentősebbnek látszik, de pontos adatok - a korábban említett okok miatt - nem ismertek. A nőgyógyász feladata a testi okok kizárása, illetve megerősítése. A fájdalom jelentkezésének lokalizációja alapján beszélünk felszínes (a hüvelybemenet környékén észlelt), illetve mély (a hüvelyben, mély behatoláskor jelentkező) dispareuniáról. Felszínes dispareuniát okozhatnak a szeméremtest gyulladásai, fertőzései. Ilyen esetekben többnyire egyéb kísérőtünet is jelen lehet: viszketés, folyás, a szeméremtest ödémás duzzanata, bőrpírja. A kezelést ilyen esetekben megfelelő kivizsgálást követően célzottan alkalmazott antimikrobás szerekkel végezzük. Fájdalmas közösülést okoz a hüvelybemenetnél lévő ún. Bartholin-mirigy cisztája, tályoga is, ezeknek kezelése műtéti.
A változás korában, illetve azt követően az ösztrogénhiányos állapot a hüvelybemenet szűkületét, nedvesedésének elmaradását okozza, és így vezethet fájdalmas együttléthez.
A kezelés lényege a megfelelő hormonpótló terápia. A behatolás fájdalmasságát okozhatják korábbi nőgyógyászati beavatkozások (pl. gátmetszés, hüvelyplasztikai műtétek) hegesedései is. Ezek kezelése elsősorban műtéti, de a hangsúly a megelőzésen van: megfelelő műtéttechnika alkalmazásával kialakulásuk elkerülhető (nagy tehát a szülést vezető, gátmetszést végző orvos felelőssége ilyen értelemben is). Ritkán, de a szűzhártya rendellenességei okozzák a fájdalmas közösülést, ezek megoldása szintén műtéti. A közösülés során a mélyben tapasztalt fájdalom oka gyakrabban szervi megbetegedés következménye. Ilyen típusú fájdalmat okozhat a méhnyak és a kismedencei szervek gyulladása. A kezelés pihenésből, a megfelelően alkalmazott antibiotikus kezelésből, gyulladás-csökkentők alkalmazásából áll. A petefészek tömlői szintén okai lehetnek a fájdalmas közösülésnek. Az endometriosisban (méhen kívül elhelyezkedő méhnyálkahártya szigetek) szenvedő betegek mintegy 30-40 százaléka említ fájdalmat közösülés során. A kismedencében végzett korábbi műtétek következtében kialakuló összenövések szintén okai lehetnek a mély behatolás során jelentkező fájdalomnak.
Nőgyógyász és pszichológus
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
A fájdalmas közösülés szervi okainak felderítése a részletes nőgyógyászati vizsgálat feladata. A szeméremtest, a hüvely és a méhnyak alapos megtekintése, mikrobiológiai vizsgálata, a kismedence áttapintása, majd minden esetben ultrahangvizsgálata segíthet a szervi okok felismerésében. Szükség lehet a kismedence hastükrözés útján (laparoszkópia) történő áttekintésére is. Ilyenkor nemcsak esetleges diagnózishoz (pl. endometriosis, összenövések) juthatunk, de ezek jelentős részét a beavatkozás során műtétileg meg is oldhatjuk. A fájdalmas közösülés lelki eredetét csak és kizárólag alapos és minden részletre kiterjedő kivizsgálást követően állíthatjuk fel. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a tényt, miszerint a tartósan fennálló szervi okok pszichés következményei a terápia sikertelenségét okozhatják. A dispareunia kezelésében tehát a terápia sikere érdekében szinte minden esetben szükség van szakértő pszichológus bevonására is.
