A modern nők helyzete kétségbeejtő lehet egy olyan technikai civilizációban, ahol minden anyagi feltétel adott a gyermekük neveléséhez, de az anyák valójában egyedül maradnak lelki problémáikkal. Négy fal közé szorulnak a megszületett gyermekükkel, akikkel nem feltétlenül tudnak jól kommunikálni, és nincs elérhető közelben a segítség sem.
A közösségi vagy családi segítség is sokszor hiányzik . Ritkulnak a többgenerációs családok - bár ezek korábban sem voltak oly gyakoriak, mert az átlagéletkor a XIX. századig sokkal alacsonyabb volt a mainál. Nincsenek olyan tradicionális városi vagy falusi közösségek sem, amelyek a gyermeknevelést könnyítenék, és a városi lakóházak is inkább a kisebb családoknak készülnek: sokszor hiányoznak a közösségi terek az épületekben.
(Az alábbiakban a Második esély című dán film részleteiről is szó lesz, aki nem akarja megismerni a mozi cselekményét, az ne olvasson tovább.) Az elidegenedés, az elmagányosodás számos problémát okoz: ha nincsenek elérhető közelségben a nagyszülők, nincs közösségi bázis sem, akkor viszont ott vannak a "modern férjek", akik segítenek a gyermeknevelésben, és akik átveszik a nők feladatainak egy részét. (Különösen Skandináviában gyakori ez a típus.) Ám a dán rendezőnő, Susanne Bier új filmjében a segítség nem mindig az, aminek hisszük, és az érintettek sincsenek tudatában annak, hogy arra kárhoztatják társukat: egyedül viselje a kollektív érzelmi nehézségeket. E nehézségek a csoportlélektanból fakadnak - mint erről később szó lesz -, de az elvárásokat nemcsak a férj támaszthatja, hanem a tágabb család, az ismerősök, barátok, szomszédok is.
A film az előítéleteinkre játszik
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Susanne Bier filmje az előítéleteinkre játszik: Andreas, a jól szituált, jóképű rendőr (Nikolaj Coster-Waldau alakítja a figurát) rábukkan egy drogos bűnözőre, Tristanra (Nikolaj Lie Kaas), akit nők elleni erőszakkal is vádoltak korábban. A bűnöző jelenlegi élettársát, Sannét (May Andersen) is veri. Sőt a rendőrök az iszonyatos állapotban lévő lakásban megtalálják az eldugott, saját székletében fetrengő csecsemőt , Sanne és Tristan közös gyermekét. Andreas megpróbálja kiemeltetni a "méltatlan" szülőktől a gyermeket, de a hatóságok szerint Sanne nem állt drog hatása alatt, ezért nem helyezik állami gondozásba a csecsemőt.
A "tökéletes férfinek", Andreasnak szintén nemrég született kisfia. Ideálisnak tűnő kapcsolatban él Annával (Marie Bonnevie). Feleségéhez akár nap közben is hazaugrik, hogy egy kicsit megnyugodjon, és megsimogassa a kisfiát - Anna ezt üres tekintettel figyeli. Ám Anna és Andreas gyermeke éjszaka egyre rendszeresebben sír fel. Ilyenkor Andreas átveszi a gyereket a feleségétől, elviszi kocsikázni az éjjel közepén - a gyerek erre megnyugszik, elalszik. Ám egy éjjel minden csöndes. A gyerek nem sír fel. Anna felébred, hiába rázza a gyermekét, nem válaszol. Halott. A nő összeomlik, de nem engedi, hogy a mentőket hívják - mintha a gyermek még élne. Andreas gyógyszert ad be neki. Közben a bűnöző Tristan bedrogozza a saját élettársát a párhuzamos jelenetben.
Éjjel, amikor a rendőr felesége már a nyugtatótól, Tristan és Sanne pedig valószínűleg herointól alszik, Andreas elrabolja a drogos pár gyermekét. Kicseréli a két csecsemőt: Tristan és Sanne megtalálja a halott kisfiút. Sanne hiába tudja, hogy ez nem az ő gyereke, Tristan elrejti a holttestet, mert nem akar visszakerülni a börtönbe. A nyomozást Tristanék "eltűnt" gyermeke miatt éppen Andreas vezeti. Sannét zárt pszichiátriai osztályra viszik, Tristant elítélik (más bűncselekmények miatt). Ám az ellopott gyerek nem teszi boldoggá Annát, aki nem tud mit kezdeni a másik csecsemővel sem: végső kétségbeesésében öngyilkos lesz. Előtte az elrabolt gyereket egy teherautósofőrnek adja oda, így a kicsi Andreashoz kerül vissza.
A film végén kiderül, hogy Sanne egészségesen neveli a rendőrtől végül mégiscsak visszakapott gyermekét. Andreast elítélik a gyerekrablásért, de rájön arra, hogy felesége gyilkolta meg - gondatlanul veszélyeztetve - a gyermeküket: a "megrázott baba szindróma" következett be ugyanis. Ha valaki ugyanis a csecsemőt túl erősen rázza, bekövetkezik ez a tünetegyüttes: az újszülött kemény agyhártyája alatt a sérülékeny erek elszakadhatnak, mivel ilyen kicsi korban ezek még ide-oda mozoghatnak a koponyán belül. Az így keletkezett sérülések belső vérzésekhez vezethetnek, bénulást, tartós szellemi károsodást vagy akár halált is okozhatnak.
Nyilvánvaló: Anna kezeletlen szülés utáni depresszióban szenvedett - mondta Bene Zsuzsa pszichológus. Sem ő, sem a környezete nem ismerte fel a problémát, a jeleket pedig mindenki figyelmen kívül hagyta. A terhesség utáni depresszió Bene szerint nagyon gyakori, mindazonáltal a statisztikákban nehezen kimutatható jelenség. Eredetileg hormonális háttere van, rövid ideig csaknem minden anyánál fellép egy bizonyos lehangoltság.
Akár 90 százalékos is lehet az első néhány napban a lehangoltság (angolul: "baby-blues") előfordulása. Ám terhesség utáni depresszióról csak akkor beszélhetünk, ha ez az amúgy természetes jelenség elhúzódik. A közhiedelemmel ellentétben ez nem is csak az első gyereknél léphet fel. Az elhúzódást több tényező idézheti elő (hormonális hatások, genetikai meghatározottság, az anya negatív életeseményei, korai tapasztalatai és az őt körülvevő környezet). A dán film amúgy az utóbbi két tényezőt illusztrálja leginkább, s azt is megmutatja, mennyire láthatatlan tud lenni a szülés utáni depresszió.
Megfelelni a fogyasztói társadalom elvárásainak
A filmbéli anya többféle elvárás kereszttüzébe kerül. A bemutatott család tökéletesen megfelel a "fogyasztói társadalom" elvárásainak, és az apuka is példaszerűen jelen van: a dán nyomozótiszt és svéd felesége (a filmbeli szereplő és maga a színésznő, Marie Bonnevie is svéd) egy gyönyörű tengerparti házban élnek. Az anyuka tökéletes alakja, ápoltsága, hobbijai, jól felszerelt háztartása mind az elvárásoknak felel meg - jegyzi meg Bene.
A termékfogyasztás és a "szupercsalád" képe alapján minden megvan, amire csak szükség lehet - ez a látszat omlik össze ebben a dán filmben, ugyanis valójában mindennek hátterében egy elhanyagoló kapcsolatot fedezhetünk fel Bene szerint. Csakhogy míg az egyik esetben (Tristan és Sanne) nyílt, fizikai erőszakról, brutalitásról, megalázásról van szó - mindez egyértelmű a nyomorult körülmények között, addig a másik esetben nem is tűnik fel a külső szemlélőnek az azonos szituáció. A film finom vágásai, párhuzamosságai precízen mutatják, hogy ugyanazt a poklot meg lehet élni két különböző társadalmi helyzetben is.
A jól szituált nő segélykiáltása a kívülállónak fel sem tűnik - magyarázza Bene. A családtagok sem szembesülnek a gyerekvállalással kapcsolatos ambivalens érzéseikkel - erős hárításokkal védekeznek. Ezt mutatja, hogy miközben a rendőr a brutális bűnöző családjából kiemelné a veszélyeztetett gyereket , addig saját családjában nem látja meg a problémákat (ezt nevezzük projekciónak a pszichológiában).
Érdekes párhuzam Bene szerint, hogy a társadalmi sztereotípiák szerint nehezebb helyzetben lévő (drogos családban felnövő) gyerekre ösztönösen még mindig jobban ráhangolódik az anyuka, vagyis Sanne. Láthatunk két párhuzamos jelenetet, mindkettőben az anya akarata ellenére történik valami, majd az anyuka megnyugtatása valamilyen kémiai hatóanyaggal való befolyásolása zajlik. Ám mennyivel elfogadhatatlanabbnak tartjuk Sanne heroinnal való bedrogoztatását, mint Anna begyógyszerezését - hívta fel a figyelmet a furcsa párhuzamosságra Bene.
Mi súlyosbíthatja a helyzetet?
A nők depresszióját súlyosbíthatják, elhúzhatják korábbi negatív életesemények és súlyos traumák. A korábbi vetéléstől kezdve a családi haláleseteken át az anyagi nehézségekig széles a paletta. Az anyában ezzel együtt aktiválódhatnak a korai kötődési minták is (olyan élmények, amelyek a saját szüleihez kapcsolódnak), amelyekkel a praktikus felnőtt életében - hosszú időn át - nem kellett találkoznia. A gyermekvállalás önmagában véve is határhelyzet, ahol az anya lelkileg sebezhetővé válik, ha ezzel a teherrel magára marad. Ilyenkor a legkisebb ellenállás a gyerek, vagyis rajta csapódhatnak le ezek a feszültségek - véli Bene.
A film halványan utal rá, hogy Annánál is jelen vannak ezek a tényezők, elég csak arra gondolni, ahogy az édesanyja fizikailag sincs jelen, nem tud róla semmit, ellenben saját igényeit érvényesíti még a lánya temetésekor is (csak ekkor bukkannak fel a svéd szülők a filmben).
A gyermekre való mély ráhangolódás kialakítása a szülő feladata, és ha Anna kapott volna támogatást ahhoz, hogy megteremtse a gyermekkel közös biztonságos lelki teret, akkor megélhette volna saját anyai kompetenciáját. Ez egy védőfaktor lehetett volna és valószínűleg nem fajult volna tragédiáig a helyzet. Itt látszik, hogy férje és környezete mennyire nem adott "megtartó" teret az anya-gyerek kapcsolat elmélyítésére - véli a pszichológus.
Anna elhanyagolása nem feltétlenül tudatos volt Andreas részéről, inkább egy csoportlélektani "kollektív hárítás" része. A gyerekkel kapcsolatos ambivalens érzések létezését ugyanis a csoport (jelen esetben Andreas és Anna, illetve a környezetük) tudattalan összejátszással letagadja. Ennek azonban az az ára, hogy a csoport legsérülékenyebb személye testesíti meg, illetve hordozza ezt a letagadott feszültséget. A legsérülékenyebb a csoportban Anna volt. Andreas nincs is tudatában annak, hogy valójában folyamatosan megkérdőjelezi Anna szülői kompetenciáit. Ha sír a gyerek, kiveszi a kezéből. Ha nem alszik el, ő viszi el kocsikázni, vagyis Annának nincs módjában megtanulnia a kommunikációt a gyermekkel.
Az ilyen folyamatban az anya sokszor egyedül marad a kételyeivel és a problémáival - magyarázza Bene. A saját kompetenciáiban tehát a környezete nem engedi megerősödni. Ez indítja be aztán a végletesen negatív folyamatokat benne. Anna izolálódva nem képes ezeket a feszültségeket kezelni, melyek "acting out" formájában jutnak kifejezésre, s a nála is gyengébb és kiszolgáltatottabb kisbaba válik a "kitörés" célpontjává. (Az "acting out" azt jelenti, hogy az összes felgyülemlett feszültség feldolgozatlanul, átgondolatlanul, mások tanácsot nem kérve tör ki az adott személyből.)Azoknak az anyáknak a gyermekei, akik hasonló élményvilággal kezdik életüket, azok később is sok problémára számíthatnak kapcsolataikban.
A filmben látott csoportlélektani működés egyik sajátossága, hogy az adott közösség tagjai sokszor még azzal sincsenek tisztában, hogy létezik egy negatív folyamat, például nem észlelik, hogy érzelmileg terhelő kapcsolatban élnek. Az ilyen dinamikáknál a személyközi határok elmosódását is tapasztalhatjuk: az apa belép az anya kompetenciaterébe. De Andreas belép a drogos pár, a másik család kompetenciaterébe is - ez szintén jellemzője annak a dinamikának, amelynek a végén a rosszul járó fél olyan szerepet vesz fel, ami számára "énidegen". (Ez azt jelenti: "kifordul magából" Anna, vagyis "nem azonos önmagával".)
Benét ezek után arról kérdeztük, hogy mi lehet a megoldás? A pszichológus szerint sokat segíthet a személyes pszichoterápia , de a leghatékonyabb ilyenkor valamiféle csoport- vagy családterápia, ami a csoport összes tagját bevonja a kezelésbe. Ez lehet dinamikus (a tudattalan tényezőkre fókuszáló) vagy akár rendszerszemléletű, amely a csoporton belüli helyzetre koncentrál.
Ezekben a dinamikákban ugyanis van egy tudattalan megegyezés: vagyis amiről nem beszélünk, amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. És ez azért van így, mert annyira nehezen elviselhető érzelmi terhet hordoz a csoport (például bűntudat, szorongás , elégtelenségérzés), amit külső segítséggel lehet enyhíteni, átdolgozni.
Ha úgy érzi, hogy nem tud problémáival egyedül megküzdeni, jó tudnia, hogy létezik számos segítség a krízishelyzetben. Lelki segélykérő vonalak és pszichológiai segítség is elérhető Magyarországon.
