„A siófoki Járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a sürgősségi osztályon őrjöngött” – számolt be róla az Infostart.
Ez lehet tudni az esetről
A húszas éveiben járó férfit még 2024 decemberében szállították be a Siófoki Kórház sürgősségi osztályára. Ittas volt, és vérző sérüléssel rendelkezett. Ellátását követően egy kórteremben helyezték volna el a férfit a kötelezően előírt további megfigyelés idejére, illetve a hozzátartozóinak megérkezéséig.
Amint a páciens megtudta, hogy nem hagyhatja el önállóan a kórházat, agresszívvá vált, és szidalmazni kezdte az egészségügyi dolgozókat. Ön- és közveszélyes viselkedése miatt a beteget a biztonsági őr, hat ápoló, a beteghordó és az ellátó orvos közösen megpróbálta egy ágyhoz szíjazni.
A férfi határozottan ellenállt, megfeszítette magát, majd a beteghordót a még szabadon lévő lábával nagy erővel megrúgta az állkapcsánál, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben” – írták.