Bemutatkozik a Pécsi Irgalmasrendi Kórház

A Betegápoló Irgalmasrend 1650-ben Szepesváralján (mai Szlovákia területe) hozta létre első rendházát. A 18. század végére már 8 rendházuk és kórházuk volt. 1856-ban 13 intézménnyel megalakult az önálló magyar rendtartomány.

Korábban a bécsi Szentmiklóssy szegény rászorulóként kapott ellátást-ápolást a kórházban, és az ott tapasztaltak miatt később vagyonosként támogatást nyújtott az eladósodott kórháznak. A Pécsi Irgalmasrendi Kórház 1796-ban 12 ággyal kezdte meg működését, ahol az ápoltak számára minden ingyenes volt. Az 1840-es évektől a kórház 24 ággyal rendelkezett és több mint 400 beteget kezeltek évente. 60 évvel a kezdet után az ingyenes betegellátás a növekvő betegszámmal a kórházat anyagilag súlyos helyzetbe hozta, ám ekkor egy vagyonos polgár, Szentmiklóssy János alapítványával a kórház segítségére sietett.

A századforduló körül 40 ággyal, sebészettel működött a kórház, jelentős járóbeteg-ellátással, 3 orvossal és fizetett ápoló személyzettel. 1924-ben, az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésével a kórház jelentősége csökkent az egyetemi klinikák meghatározó szerepe miatt. Később a Belgyógyászati Klinikával összehangoltan végezte munkáját egy "világi" főorvos irányítása alatt, majd egy tollvonással államosították. Az intézménybe a II. számú Belgyógyászati és Sebészeti Klinikát telepítették.

1990-ben P. Dömötör Hilár fáradhatatlan munkája eredményeként felmerült az Pécsi Irgalmasrendi Kórház újraindításának lehetősége, melyhez az alapot az 1992. évi tulajdonrendezés teremtette meg, majd egy 10 éves formális együttműködés következett az Egyetemmel - azzal együtt, hogy a rendház egy részét birtokba vehették a szerzetesek.

A rend fenntartásában 2004 augusztusában indult újra a kórházi tevékenység, 18 hospice ágyon. Ezt követte 2008 októberétől további 5 hospice és 30 db ápolási ágy. 2009-ben 40, 2010 pedig 24 krónikus belgyógyászati ággyal bővült Pécs város szívében intézményünk. A folyamatos felújításoknak köszönhetően a kórház homlokzata és a kórtermei is megújultak, megszépültek.

Jelenleg Pécs és Baranya megye lakosságának hospice és krónikus ellátását 117 ágyon tudjuk biztosítani a Rend küldetésével összhangban, melynek alapértékei a "minőség, spiritualitás, elfogadás, felelősség és hospitalitás". Munkánkat rendi jelmondatunk szellemében végezzük: "Kapunk tárva, a szívünk még inkább".

23 ágyas tiszta profilú hospice osztályunk a haldokló, végstádiumú betegek ellátását végzi. 30 ággyal működő ápolási osztályunk, azon betegek részére szerveződött egység, akiknek az állapota nem indokolja a folyamatos orvosi ellátást, de átmenetileg még szükségük van megfelelő alap-, és szakápolásra, illetve a szeretetteljes gondozásra. Elsősorban ápolási feladatokat lát el, zömében idős, magatehetetlen betegek részére, akiket a család otthon nem tud ellátni.

Kórházunk 64 ágyas krónikus belgyógyászati osztályán elsősorban a belgyógyászati, traumatológiai betegségek utókezelése történik. Fő célunk a beteg állapotának javítása, stabilizálása, melyet gyógyszeres kezelésen kívül gyógytornász és más szakemberek bevonásával érünk el. Ennek megvalósítása komplex lelki, szakmai, hitbéli szemléletet igényel, és olyan összetett feladatot jelent, ahol a multidisciplináris megközelítés gyakorlata kell, hogy érvényesüljön.

Osztályainkon számos nagyszabású munkálatokat hajtottak végre. A betegellátás 1, 2, 3, 4 és 5 ágyas kényelmes, otthonos, fürdőszobás és vizesblokkal rendelkező kórtermekben történik. Az orvosi és ápolói szolgálatot gyógytornász, masszőr, fizioterapeuta, dietetikus, pszichológus és szociális munkás segíti. Az osztályokon 24 órás orvosi ellátás van, állandó és több „külső” orvos bevonásával.

A szabad vallás gyakorlásához kápolna, templom áll a betegek, hozzátartozók rendelkezésére. Ezt a szolgáltatást mind a járó, mind az ülni tudó betegek szívesen veszik igénybe. Intézményünk krónikus belgyógyászati osztálya és ápolási osztálya a híd szerepét tölti be az aktív ellátás és az idősotthoni elhelyezés között.

Pécsi Irgalmasrendi Kórház
Főigazgató: Brambauer Zsolt
Kórházalapítás: 1796
Osztályok száma: 3
Vonzáskörzet: Pécs és környéke
Ellátott fekvőbetegek száma: 1081
Orvos létszám: 16 fő
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 57 fő
Aktív betegágyak száma: 117
Alapítvány: Irgalmasrendi Kórház Alapítvány
Bankszámla száma: 10940000-00000014-82610008

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra