Itthon ennyi idős él tartós betegséggel

A legfrissebb európai kimutatás szerint Magyarországon a 65 év felettiek közel négyötöde küzd valamilyen krónikus betegséggel vagy egyéb egészségügyi problémával. Ez az egyik legrosszabb arány az Európai Unió tagországai körében.

Itthon a 65 évnél idősebb korosztály tagjainak 78 százaléka él hosszú ideje fennálló betegséggel. Ennél az EU-n belül csupán Cipruson (86,3 százalék) és Észtországban (79,2) magasabb az érintettek aránya – derül ki az Eurostat, az unió statisztikai hivatala júliusban kiadott, 2022-re vonatkozó adataiból. A lista ellenkező pólusán elhelyezkedő Luxemburgban és Olaszországban a tartós beteg idősek aránya ezzel szemben a 40 százalékot sem éri el.

idős páciens, orvosi vizsgálat
A 65 év felettiek négyötöde küzd valamilyen tartós egészségügyi problémával Magyarországon. Fotó: Getty Images

A teljes, 16 éven felüli felnőtt magyar népességen belül 39,3 százalék a krónikus betegek aránya. Ez közel egyszázalékos emelkedést jelent a 2021-es adathoz (38,4) képest, egyben a hetedik legrosszabb mutató Európában a finnek (53), észtek (47,1), portugálok (44,7), svédek (42), lettek (41) és franciák (40,7) után. Az EU átlaga a 16 éven felüli korcsoportban 36,1, kizárólag a 65 éven felülieknél pedig 61,5 százalék.

Mint azt a Pénzcentrum írja, éves bontásban az EU-átlag 2017 óta csökkent, majd a 2021-es stagnálást követően tavaly már közel egy százalékponttal magasabbra emelkedett a tartós betegek aránya. Magyarországon ezzel szemben a mutató 2017 óta stabilan 39 százalék felett alakult, és egyedül 2021-ben esett vissza 38,4 százalékra. Mindebben a cikk szerint fontos szerepet játszhatott a koronavírus-járvány, amelynek delta hulláma követelte a legtöbb halálos áldozatot éppen 2021-ben. A visszaesés tehát inkább annak lehet a jele, hogy sok krónikus beteg elhunyt a járvány alatt, emiatt csökkenhetett számottevően a teljes lakossághoz viszonyított arányuk.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra