Kunetz Zsombor: komoly fennakadásokat okozhat, ami a János Kórházban történik

Személyi és a tárgyi feltételek romlására hivatkozva az intézmény vezetői azt kérték, hogy két kerület sérültjeit máshol lássák el.

A budapesti János Kórházban az eddigieknél kevesebb beteget tudnak ellátni a traumatológián – tudta meg az RTL Híradó. Ahogy Kunetz Zsombor egészségügyi elemző a műsorban elmondta: az intézkedés a sürgősségi ellátásban is komoly fennakadásokat okozhat.

Az intézményben szeptemberben nyílt az új traumatológiai centrum, megújultak a műtők, a kórtermek, a folyosók, a várók, a vizsgálók, és egy úgynevezett diagnosztikai blokkot is létrehoztak. Ennek ellenére a személyi és a tárgyi feltételek romlására hivatkozva azt kérték, hogy két kerület sérültjeit máshol lássák el.

Az erről szóló határozatot egy néző juttatta el az RTL híradónak. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ dokumentumában az áll, hogy a Szent János helyett más kórházakat jelölnek ki a 11. és a 22. kerületben élők teljes körű traumatológiai fekvőbeteg-ellátására.

Nyitókép: MTI fotó

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra