Megjósolja a halálunkat a Google

Olyan mesterséges intelligenciát dolgozott ki a Google, amely megjósolja, hogy a kórházba kerülő betegnek hány százaléknyi esélye van a halálra, a gyógyulásra, illetve mennyi az esélye, hogy visszaesik, és ismét ellátásra szorul.

A robotizáció a szolgáltatóipar szinte minden szektorában megvetette már a lábát, nincs ez máshogy az egészségügyben sem. Az ápolói feladatok egy részét egy japán kórházban robotnővérek vették át, és a közelmúltban már Budapesten is idegsebészeti robot segítségével végezhettek el agyműtétet. Egy új program az adatainkat összegyűjtve azt is megmondja, hogy meghalunk-e a kórházban, vagy meggyógyulunk.

Ilyen lesz a jövő egészségügye Az egészségügy jövője is terítékre került a davosi Világgazdasági Fórumon. Az ágazatban érdekelt legnagyobb vállalatok vezetői kifejtették, hogy mire számíthatunk az elkövetkező egy-két évben. Kattintson a részletekért!

Megjósolja a halált és a gyógyulást

A Google olyan mesterséges intelligenciát fejlesztett ki, amely a kórházba kerülő emberek gyógyulási esélyeiről készít statisztikát. A szoftver 95 százalékos pontossággal megjósolja, hogy a beteg a kórházba kerülést követő 24 órában életét veszíti-e, de azt is nagy hatékonysággal tippeli meg, hogy a betegnek mennyi időt kell az intézményben töltenie, vagy hogy vissza kell-e a későbbiekben térnie.

A szoftver megjósolja a beteg állapotának romlását és javulását (fotónk illusztráció)
A szoftver megjósolja a beteg állapotának romlását és javulását (fotónk illusztráció)

Számítógépes programokat már eddig is használtak a betegek állapotának a felmérésére, a mamutcég terméke azonban 10 százalékkal pontosabb a korábbi eszközöknél. Ezt úgy éri el, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb adathalmazból dolgozik: a betegút és a számítógépbe felvitt adatokon túl a páciens kora, neme, etnikuma alapján kalkulál, sőt az orvosok jegyzeteiből is képes adatokat kinyerni. A programot eddig csak klinikai kísérletekben tesztelték, de a fejlesztői szerint már készen áll arra is, hogy élesben bizonyítson. A Google szerint ez egy komoly lépés lehet afelé, hogy a várható élettartamot évtizedekkel előre megállapíthassák.

A kutatók szerint a rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy egységesen tud kezelni és értelmezni számtalan forrásból származó adatot a képektől a laborértékeken át az orvosi jegyzetekig. Ráadásul a program önfejlesztő, azaz minden helyes predikcióból tanul, és a korábbi tapasztalatok alapján egyre pontosabban meg tudja jósolni a beteg állapotának javulását vagy romlását.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Forrás: DailyMail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra