A MOK szerint ez a baj az új ügyeleti rendszerrel

A Magyar Orvosi Kamara 25 pontban leírta, mi a probléma az új ügyeleti rendszerrel

Hosszú betegsorok, túlterhelt és kimerült mentősök és lassú informatikai rendszer - a Népszava cikke szerint a Magyar Orvosi Kamara 25 pontban foglalta össze, mi a probléma az új ügyeleti rendszerrel. Észrevételeiket a Belügyminisztériumnak is továbbították.

A kamara többek között az alábbiakra hívta fel a figyelmet: a korábbiaknál harmadával kevesebb ügyeleti pont működik, ez több helyen megnövekedett várakozást, hosszú betegsorokat vagy indokolatlan mentőküldést okoz. Szerintük sokszor 1,5-2 órát is kénytelenek várni lázas gyerekükkel a szülők, mire orvossal találkozhatnak. Szerintük a terepen gyakran okoz problémát az is, hogy a gyermekellátásban járatlan szakemberek kényszerülnek gyerekek ellátására.

Azt írják: csak tavaly január óta mintegy 200 praxisból állt fel orvos, mostanra a 6431 alapellátási körzetből már 879 üres. Azaz a nappali ellátás hozzáférése is romlott. Megoldásként azt javasolja, a MOK, hogy az ünnepnapokon több ügyelet működjön párhuzamosan dolgozó orvosokkal és teljes személyzettel.

A tagoktól érkező visszajelzésekből az is kiderül, hogy az ügyeleteket kiszolgáló informatikai szoftverek és eszközök lassúak, az orvosok nem jutnak hozzá a betegellátásához nélkülözhetetlen adatokhoz. A kamara „problématérképén” jelzi azt is, hogy az ügyeleti autókon szolgálatot teljesítő sofőrök egy része túlterhelt, túl fáradt, és ez veszélyezteti a kivonuló orvos biztonságát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Főként északnyugaton és északkeleten szakadozik fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Időszakos eső, zápor - a kevésbé felhős tájak kivételével - több helyen is előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a naposabb tájakon lehet. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra