Most kell időpontot kérni a szakrendelésre

Bár a járvány miatt bevezetett korlátozások jelentős részét már feloldották, a korábbi rend valószínűleg egy ideig még nem áll vissza teljesen az egészségügyi ellátásban. Időpontot viszont mielőbb érdemes lehet foglalni.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter múlt pénteken jelentette be a járvány miatti korlátozások feloldását, egyben azt jósolta, hogy az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt be tudja majd hozni az egészségügyi rendszer. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azonban már kevésbé optimista, szerintük a vírus előtti helyzetnél is súlyosabb orvoshiány tovább lassíthatja a folyamatokat - írja a hvg.hu .

Ezekre a műtétekre kell most a legtöbbet várni Egy néhány napja közreadott lista szerint bizonyos műtétekre kilencszer többet kell várni, mint a járvány előtt. Az alábbi cikkünkből kiderül, mely műtétekre kell a legtöbbet várni!

Sok idős orvos nem is térne vissza

Az említett kéthónapos határidőt azért sem lesz egyszerű tartani, mert még mindig érvénybe van az az utsítás, mely szerint a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók csak az Emmi vezetőjének engedélyével köthetnek új szerződéseket. Emiatt adminisztrációs okokból azok a 65 év feletti orvosok sem térhetnek vissza a gyógyításba, akikkel a járvány ideje alatt szerződést bontottak.

Most érdemes időpontot foglalni. Fotó: Getty Images
Most érdemes időpontot foglalni. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Álmos Péter, a MOK alelöke szerint sok idős orvos ráadásul nem is akar visszatérni a pályára, főleg az anyagi és általános megbecsültség hiánya miatt. A MOK egy korábbi javaslatcsomagban is felhívta a figyelmet, hogy az aktív orvosok több mint negyede, 27 százaléka nyugdíjas. Már ezek egy részének elvesztése is nagyon megnehezítené a leállás alatt durván felduzzadt várólisták ledolgozását.

A lap újságírója hétfőn egy tucatnyi reumatológiai rendelésére próbált bejelentkezni (egy deréktáji idegbecsípődés panaszával), hogy felmérje, mennyit kell várni egy időpontra. Meglepő módon egyes intézmények akár aznap fogadták volna, de a legkésőbbi időpont is csak egy héttel későbbre szólt. Volt, ahol azt is hozzátették: érdemes sietni, mert most még olyan szakrendelésekre is egy héten belül be lehet jutni, ahol korábban, a járvány előtt legkevesebb másfél-két hónapot kellett várni. Ez azért is van, mert a leállást követően sokan még nem kértek új időpontot az automatikusan törölt helyett. Ha viszont megteszik, félő, hogy a járvány előttinél is hosszabbak lesznek a listák.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra