Professzori kinevezést kapott Karikó Katalin Szegeden

Professzori kinevezést kapott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint Karikó Katalin 2021 óta az SZTE kutatóprofesszora. Huszonnégy évig dolgozott a Pennsylvaniai Egyetemen, társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx cégnek. A német BioNTech-nek kilenc évig volt alelnöke. Biokémiából 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált.

Kutatóként négy évtizede az RNS-alapú mechanizmusokra összpontosít, munkájának végső célja az in vitro módosított mRNS kifejlesztése és terápiás alkalmazása. Vizsgálta az RNS okozta immunaktivációt, és kutatótársával felfedezte, hogy a nukleozid-módosítások tompítják az RNS kiváltotta immunválaszt, ami kiszélesítette az mRNS terápiás alkalmazási lehetőségeit. A Drew Weissmannal közösen benyújtott, az mRNS-ben lévő nukleozid-módosított uridinekre vonatkozó szabadalmat a SARS-CoV-2 elleni mRNS-vakcinákban alkalmazták.

Eddigi kutatói teljesítményét, tudósi erényeit és emberi attitűdjét több mint száz tudományos és társadalmi kitüntetés, illetve a kutatótársával megosztva kapott 2023. évi fiziológiai és orvosi Nobel-díj ismerte el.  Tizennyolc egyetem - köztük alma matere, az SZTE - díszdoktora; tíz akadémia - köztük az MTA - tagja.    

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatával, az SZTE Szenátusának egyhangú kezdeményezésére, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ kutatóprofesszorát, Karikó Katalint - a Kulturális és Innovációs Miniszter felterjesztésére - egyetemi tanárrá nevezte ki. Ez alapján Karikó Katalin az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara professzoraként folytatja munkáját.

Borítófotó: Semmelweis Egyetem

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra