Tiltott potencianövelőt gyártott otthon egy budapesti patikatulajdonos

Forgalomból kivont potencianövelőt állított elő otthonában és illegális gyógyszer-kereskedelmet folytatott egy budapesti patikatulajdonos. Azonban nem ő az ügy egyetlen gyanúsítottja.

„Még tavaly ősszel rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Transzatlanti Műveleti Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján egy gyógyszerhamisítási ügyben. Az NVSZ nyomozóinak ugyanis látókörébe került egy 60 éves budapesti gyógyszerész, aki információik szerint házilag állított elő Magyarországon forgalomból kivont potencianövelő szert, valamint a tulajdonában lévő gyógyszertárban vényköteles gyógyszereket árusított – felárral – az előírt orvosi vénnyel nem rendelkező vásárlók részére” – számolt be róla a police.hu.

Vény nélkül, emelt áron adta a gyógyszereket

Mint írták, az elmúlt hónapok alatt beszereztek minden bizonyítékot, amely alátámasztotta a patikus titkos, illegális tevékenységét, illetve felderítették azokat még részt vettek ebben. Kiderült, hogy a gyógyszerésznek több visszatérő vevője is volt, akiknek vény nélkül és emelt áron értékesített különböző gyógyászati készítményeket. Egy 39 éves budapesti ismerősének pedig – aki felnőttfilmek gyártásával foglalkozik – olyan potencianövelő szereket készített, amelyek forgalmazása Magyarországon már egy ideje tilos.

A patikus felesége is részt vett ebben

Az illegális gyógyszer-kereskedelemben egyébként a patikus felesége és két alkalmazottja is részt vett. Végül összesen kilenc főt fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként. A házaspárnak gyógyszerhamisítás, vesztegetés és teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, a többieknek pedig vesztegetés miatt kell felelniük.

Kiemelt képünk forrása: NVSZ / NNI

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra