Havi 50 ezer forinthoz jut, ha otthon ápol

Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket. A törvénymódosítási javaslatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be az Országgyűlésnek.

Az egyes családtámogatási tárgyú, valamint egyéb törvények módosításáról szóló, a parlament honlapján olvasható törvényjavaslat szerint a tartós ápolást végzők időskori támogatását az kaphatja meg, aki gyermekét - ideértve a már nagykorú gyermeket is - az öregségi nyugdíjra való jogosultságot megelőzően legalább 20 évig saját háztartásában gondozta , amiért ápolási díjat kapott. Ebből az ellátás formájának legalább egy évig emelt összegű vagy kiemelt ápolási díjnak kellett lennie.

Ötvenezer forintos öregkori támogatás a gyermeküket otthon ápolóknak
A gyermeküket ápoló hozzátartozók komoly terhet vesznek le az állami intézményrendszerről

Ha a szülő gyermekét 20 évig otthon gondozta, de ezalatt nem csupán ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után folyósított családtámogatási ellátásban (gyermekgondozási segélyben) is részesült, a gyes idejét - legfeljebb 10 éves időtartamban - hozzá lehet számítani a 20 éves gondozási időszakhoz. Az új ellátási forma bevezetését azzal indokolják, hogy a gyermeküket ápoló hozzátartozók komoly terhet vesznek le az állami intézményrendszerről, mivel azonban keresőtevékenységet nem - vagy csak korlátozott mértékben - tudnak végezni, a számukra megállapítható nyugdíj mértéke alacsonyabb lehet.

A törvényjavaslat értelmében a tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó rendelkezések 2018. január 1-jétől lehetnek hatályosak. A támogatás a jogosultság kezdetétől, de legkorábban a kérelem benyújtását megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg, és adómentes bevételnek számít. A támogatás nem minősül nyugellátásnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök számossága napközben átmenetileg csökken, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Heves
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra