Ezért nem jó, ha ész nélkül szeded a B-vitamint

A B3-vitamin – más néven niacin – bevitelének számos jótékony hatása lehet. Ha azonban túlzásba viszed a szedését, azzal komolyan veszélyeztetheted az egészséged.

A kelleténél több B3-vitamin fogyasztása komoly veszélyekkel járhat – hívta fel a figyelmet egyik Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

vitamint szedő fiatal nő
Ha túlzásba viszed a niacin szedését, komolyan veszélyeztetheted az egészséged. Fotó: Getty Images

Nem jó, ha túlzásba viszed

Bár a niacint már évtizedek óta ajánlják a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, egy új tanulmány megállapította, hogy túlzott fogyasztása éppen a vágyott eredményekkel ellentétes hatást válthat ki. Több mint ezer szív- és érrendszeri betegségben szenvedő személy adatai alapján ugyanis a szakértők úgy látták, hogy összefüggés lehet a szervezet niacinszintje és a szívinfarktus kockázata között.

Lehet, nem is tudsz róla, hogy túladagolod

A tájékoztatásban kitértek arra is, hogy nagyon sok élelmiszert dúsítanak niacinnal. Előfordulhat tehát, hogy egyes fogyasztók akaratuk ellenére visznek be túl nagy mennyiségű B3-vitamint.

A kutatók ezért a vásárlóknak azt üzenik, legyenek óvatosabbak a B3-vitamint tartalmazó táplálékkiegészítőkkel és élelmiszerekkel. A jogalkotóknak pedig érdemes lenne felülvizsgálniuk a szabályozást, ugyanis több mint 50 országban engedélyezik, hogy a gyártók niacint adjanak az élelmiszerekhez – különösebb korlátozások nélkül.

Ahogy a mondás is tartja, jóból is megárt a sok – ez a fehérjebevitel tekintetében is igaz.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra