Így is tesztelhetjük szívünk egészségét

Tudósok szerint ez az egyszerű gyakorlat is árulkodhat szívünk egészségéről.

Eddig talán csak fittségünket teszteltük néha azzal, hány emeletet tudunk felszaladni anélkül, hogy ki kellene fújnunk magunkat, ám spanyol kutatók szerint ez a gyakorlat szívünk egészségéről is árulkodhat. A tudósok azt állítják, hogy akik képesek négy lépcsősort, vagy 60 lépcsőfokot egy perc alatt megtenni, azoknak nem kell aggódniuk. Ám akik másfél perc alatt, vagy még később érnek fel, azoknak valószínűleg nem ártana egy kivizsgálás.

Öt étel, amellyel megőrizhető a szív egészsége A szív- és érrendszeri megbetegedések jelentős hányada összefüggésben áll a táplálkozással. Összeszedtük azt az öt élelmiszert, amelynek gyakran az asztalra kellene kerülni a szív vitalitásának megőrzése érdekében. Részletek itt .

A kutatásról

A kutatók 165 főt vontak be tudományos munkájukba - írja a vizsgálat részleteit ismertető healthline.com . A résztvevőket először egy terheléses vizsgálatnak vetették alá: kifulladásig gyalogoltak vagy futottak a futópadon, az eközben kifejtett energiát pedig az úgynevezett metabolikus ekvivalencia (MET) alapján mérték. Egy MET azt az energiakifejtést vagy oxigénfelhasználást jelenti, amely nyugalmi helyzetben szükséges. A könnyebb aktivitások, mint az állás vagy a lassú séta, három MET-et igényelnek, a tempós séta már három-öt MET-et.

Akik képesek négy lépcsősort, vagy 60 lépcsőfokot egy perc alatt megtenni, azoknak nem kell aggódniuk a szívükért.
Akik képesek 60 lépcsőfokot egy perc alatt megtenni, azoknak nem kell aggódniuk a szívükért. Fotó: Getty Images

Pihenés után a résztvevőknek négy lépcsősort, azaz 60 lépcsőfokot kellett megtenniük gyors tempóban, de nem futva, és ezután megint meghatározták a MET-értékeiket. Akik 40-45 másodperc alatt értek fel, 9-10 MET-et értek el, akik viszont másfél perc alatt vagy később, kevesebb mint 8 MET-et. Előbbi a korai halál alacsonyabb kockázatát valószínűsíti (éves szinten egy százalékkal vagy még kevesebbel, tízéves periódust tekintve pedig tíz százalékkal), utóbbi esetben viszont ez az érték éves szinten 2-4 százalék, míg egy tízéves periódust tekintve már 30 százalék.

Más módszerek

Aki nem tud, vagy nem akar lépcsőzni, más módszerekkel is megpróbálhatja tesztelni szíve egészségét. Árulkodó lehet például, hogy tudunk-e két háztömbnyit sétálni, vagy el tudjuk-e cipelni bevásárlás után a szatyrokat a kocsihoz, továbbá, ha a fentiekben változást észlelünk. Más szakemberek kiemelik, hogy bár a kardiológusok is használják a lépcsőzést néhány vizsgálathoz, de sem ez, sem más otthon is elvégezhető gyors és ingyenes teszt nem helyettesítheti a rendszeres kivizsgálást .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az Észak-, Északnyugat-Dunántúlon többórás napsütés valószínű, amíg a délután folyamán meg nem növekszik a felhőzet. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra