„Az eddigi kutatások arra utalnak, hogy a kávéfogyasztás nem fokozza a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, egyben úgy tűnik, hogy csökkenti számos krónikus megbetegedését, beleértve például a 2-es típusú cukorbetegséget. Tekintettel a koffein szervezetünkre gyakorolt hatásaira, kíváncsiak voltunk, hogy vajon hatással lehet-e a szív egészségére, hogy mely napszak iszunk kávét” – idézi az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) közleménye dr. Lu Qit, a New Orleans-i Tulane Egyetem professzorát, a kutatás vezetőjét. Qi és munkatársai több mint 40 ezer amerikai felnőtt adatait elemezték ki az 1999 és 2018 közötti időszakból, beleértve a résztvevők táplálkozási, azon belül is kávézási szokásaira vonatkozó feljegyzéseket. Mindezt aztán összehasonlították a halálozási adatokkal.
A kutatásba bevont résztvevők 36 százaléka elsősorban a reggeli órákban kávézott, míg 16 százaléka a nap folyamán többször is. A fennmaradó 48 százalék nem fogyasztott rendszeresen kávét. Az összehasonlítás alapján a reggeli kávézók halálozási aránya 16 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak a vizsgált időszakban, mint amit a nemkávézók körében lehetett kimutatni. Ezenkívül az előbbi csoportban a szív- és érrendszeri eredetű halálozás előfordulása is 31 százalékkal alacsonyabban alakult, mint a nemkávézóknál. Ugyancsak meghatározónak bizonyult a bevitt kávémennyiség: a legnagyobb mértékű rizikócsökkenést a reggel kettő-három, illetve háromnál több csésze kávét fogyasztók körében mutatták ki, míg a reggeli egy-két csésze kávét fogyasztók körében enyhébb pozitív hatás rajzolódott ki. Eközben a nap folyamán többször és az egyáltalán nem kávézók között nem találtak számottevő eltérést a kutatók.
Az European Heart Journal című folyóiratban közzétett tanulmány azt nem vizsgálta, hogy a megfigyelt összefüggések hátterében milyen tényezők húzódhatnak meg. Dr. Qi ugyanakkor lehetséges magyarázatnak tartja, hogy a délutáni, esti kávézás megzavarhatja a cirkadián ritmust és a szervezet hormonháztartását, így elvesznek az előnyei. Éppen ezért a kutatás tanulsága röviden összefoglalva az, hogy a kávézás valószínűleg pozitívan hat az egészségre. Érdemes ugyanakkor a reggeli órákra szorítani a kávéfogyasztást.