Már heti 2 liter üdítő is szívproblémát okozhat

Egészségi okokból az utóbbi időben egyre többen veszik a cukrozott üdítők helyett a diétás, vagyis az édesítőszerekkel készült italokat. Csakhogy ez sem feltétlenül jobb választás, ha vigyáznál a szívedre.

Az édesített italok fogyasztása szívritmus-problémákkal is járhat – figyelmeztetett Facebook-posztjában a Rizikometer, egy közelmúltbeli tanulmányra hivatkozva. Kiderült ugyanis, hogy nagyobb a pitvarfibrilláció (AFib) – vagyis a szabálytalan szívritmus – kialakulásának kockázata azoknál a felnőtteknél, akik heti 2 liternél több édesített italt fogyasztanak.

fiatal férfi üdítőt iszik
Már heti 2 liter üdítő is szívproblémát okozhat. Fotó: Getty Images

Az édesítőszeres ital sem jobb a cukrosnál, sőt!

A tudósok azt is kimutatták, hogy a mesterséges édesítőszerekkel készült italok még a cukrozottaknál is több veszélyt rejtenek magukban. Az édesített üdítőket nem fogyasztókhoz képest ugyanis 20 százalékkal volt nagyobb a pitvarfibrilláció kockázata azok esetében, akik heti több mint 2 liter mesterségesen édesített italt ittak.

Míg a hetente 2 liternél több cukros üdítőt fogyasztók körében, és 10 a rizikónövekedés aránya ennek csupán a fele volt, vagyis 10 százalék.

Ezt idd inkább a szíved egészségéért!

A kutatás során ugyanakkor azt is megállapították, hogy heti 1 liter tiszta, cukrozatlan gyümölcs- vagy zöldséglé fogyasztása képes csökkenti a pitvarfibrilláció kockázatát, méghozzá átlagosan 8 százalékkal.

Mérgező fémeket tartalmazhat néhány gyümölcslé
Arzént, kadmiumot és ólmot mutatott ki egyes népszerű italokban egy amerikai kutatócsoport. Az eredmények kapcsán a szakértők felhívták a figyelmet a túlzott fogyasztás megelőzésének fontosságára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Vodcast: finom, de káros fogások a magyar konyhában

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +10 °C

Nagyrészt erősen felhős, borult idő várható. A csapadékzóna egyre jobban hazánk északkeleti, keleti tájaira szorul, ahol egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a Dunántúlon erős, az Észak-Dunántúlon viharos, sőt helyenként erősen viharos lökések kísérik, míg az ország keleti felén a délire, délkeletire forduló szél csak helyenként élénkül meg, ott zivatarok mentén lehet erős széllökés. Késő estére 8 és 18 fok közé hűl le a levegő. Egy ciklon örvénylik felettünk, az előrejelzés szerint napközben kettős fronthatás okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra