Nem kaphatott emberi szervet, sertésszívvel él tovább egy férfi

Súlyos szívbetegsége miatt nem volt alkalmas hagyományos transzplantációra, ő a második ember, aki sertésszívvel éli az életét.

Végstádiumú szívelégtelenségben szenvedett és többször is újra kellett már éleszteni, így emberi szervet nem kaphatott, ehelyett azonban egy genetikailag módosított sertésszívet ültettek Lawrence Faucette mellkasába még szeptemberben. Egy hónappal a kísérleti sertésszív-transzplantáció után az 58 éves férfin orvosai szerint nem mutatkoznak a kilökődés vagy fertőzés jeleiírja a CNN.

A másik ember, aki sertésszívet kapott még 2022 januárjában, a műtét után két hónappal életét vesztette. Bár a transzplantációt követő első hetekben nála sem voltak kilökődésre utaló jelek, a boncolás megállapította, hogy végül szívelégtelenségben halt meg.

szívátültetés, transzplantáció
A sebészi csapat a sertésszív beültetése közben. Fotó: Tom Jemski (UMSOM Public Affairs)

Lawrence már biciklizik

Lawrence szíve kiválóan, gyógyszerek nélkül teszi a dolgát, és semmi jele annak, hogy a szervezete ne fogadná el azt – mondta a Marylandi Egyetem sebésze. A műtétet végző Dr. Bartley Griffith hozzátette: a férfi jelenleg fizikoterápiás kezeléseken vesz részt, egyebek mellett kerékpároznia is rendszeresen kell. Az a cél, hogy visszanyerje az erejét, amelyet az egy hónapos kórházi tartózkodás során elveszített.

A felhasznált sertésszívben három gént inaktiváltak, hetet pedig módosítottak, hogy kiküszöböljék a sertés vérsejtjeiben lévő alfa-gal cukrot, amely súlyos reakciót válthat ki az immunrendszerben, szervkilökődést okozva. Ezen kívül hat emberi gént adtak a sertés genomjához, hogy ösztönözzék az immunrendszert a szív elfogadására. A férfi egy kísérleti antitestkezelésen is átesett, hogy ezzel még jobban elnyomják az immunrendszerét és megakadályozzák a kilökődést.

Faucette kétgyermekes családapa, húsz éve a haditengerészet veteránja, legutóbb pedig a Nemzeti Egészségügyi Intézetnél dolgozott labortechnikusként. Felesége szavai szerint az elvárásuk csak annyi volt, hogy minél több időt tölthessenek még együtt, akár csak a verandán üldögélve.

A szívátültetés egy nyitott szívműtét, amely nemcsak azért nyitott, mert a mellkas megnyitásával jár, hanem azért is, mert amíg elvégzik, a keringést egy szív-tüdő motor biztosítja a szervezeten kívülről. Így zajlik a szívátültetés lépésről lépésre.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra