Ezekben a városokban kapnak barna kukát januártól a lakosok

Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon. A szolgáltatás első körben országszerte 14 települést érint.

Mint azt korábban megírtuk, az Európai Unió tagjaként jövő évtől Magyarországnak is meg kell oldania a háztartási biohulladék szelektív kezelését. Hétfői közleményében a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. rámutat, 2035-ig a települési hulladék csaknem kétharmadát újra fel kell dolgozni, ami nem érhető el a biohulladék hatékony szelektív gyűjtése nélkül. Jelenleg az EU-ban a szerves hulladék mindössze 16 százalékát gyűjtik és kezelik megfelelően, a fennmaradó rész lerakókba vagy égetőkbe kerül. A hazai települési hulladék 17-29 százaléka biológiailag lebomló anyag, amelyből az élelmiszer-hulladék mennyisége évi 320-384 ezer tonnát tesz ki.

konyhai biohulladék
A jövő évtől elkezd kiépülni a konyhai biohulladék szelektív gyűjtési rendszere itthon is. Fotó: Getty Images

Az újonnan induló hulladékgyűjtési programban részt vevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely könnyen kezelhető, valamint szag- és kifolyásmentes. Emellett társasházak számára kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát is, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni a megadott napokon. A rendszer egyelőre 14 hazai nagyváros társasházi övezeteiben indul el:

  • Budapest
  • Miskolc
  • Debrecen
  • Székesfehérvár
  • Szolnok
  • Kecskemét
  • Cegléd
  • Zalaegerszeg
  • Békéscsaba
  • Nagykanizsa
  • Tatabánya
  • Kaposvár
  • Gyula
  • Békés

A konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető: például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is. Fontos viszont, hogy nem szabad beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papírzsebkendőt, pelenkát. Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatók, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot. A bedobható élelmiszerek listája a MOHU honlapján is megtalálható.

A konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékot biogázüzemekben hasznosítják újra, így segítve a körforgásos gazdaság kiépítését, hiszen megújuló energiaforrásként áramot és hőt állítanak elő. A biogázüzemben képződő maradék ráadásul kiváló komposztanyagot képez a mezőgazdaság számára.

Az első körben kijelölt településeken januárban a szolgáltatók megkezdik a gyűjtőedények kiosztását, majd szemléletformáló kampányban ismertetik a részletes tudnivalókat, várhatóan márciusra minden kijelölt társasházban elindul a tényleges begyűjtés. A biohulladék-begyűjtési szolgáltatás a lakosság számára ingyenes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +6 °C
Minimum: +0 °C

Általában borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös marad az idő, időszakosan azonban vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet - főként a déli, délkeleti tájakon. A szitálás, ónos szitálás mellett a nap első felében az ország északkeleti vidékein gyenge eső még előfordulhat, majd ott is csökken a csapadék esélye. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de néhol ennél akár enyhébb is lehet az idő. Ma kettős fronthatás várható, egy mediterrán ciklon érkezése miatt.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!