Betegtörténet: egy kommentelő döbbentette rá, hogy baj van

A 41 éves nő egy hozzászólásnak köszönheti, hogy pár hónappal ezelőtt kiderült, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) él együtt.

Janet Geddis-nél viszonylag későn, két héttel a 41. születésnapja után állapították meg, hogy ADHD-s - írja a történetét bemutató webMD . Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nemrégiben "kapta el" az ADHD-t, vagy, hogy 40 éves koráig nem alakult ki nála ez a zavar (az ADHD ugyanis nem betegség, hanem zavar, eltérés az "átlagtól"). Sokkal inkább arra lehet belőle következtetni, hogy egész életében ADHD-s volt, csak eddig nem tudott róla. "A legtöbb korombeli ember csak az után kezdi sejteni, hogy érintett lehet, hogy a gyerekét ADHD-val kapcsolatban vizsgálták. Miközben a szakember kérdezgeti tőlük, ez vagy az az állítás jellemző-e a gyerekre, magukra ismernek a tünetekben. Nekem nincs gyerekem, így fogalmam sem volt róla, hogy ADHD-s vagyok."

"Mégis mit csináltál egész nap, hogy nem volt időd főzni?" Nem könnyű együtt élni a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral, azaz az ADHD-val, pláne úgy nem, hogy közben zajlik egy komoly pandémia. Szakemberek és érintettek mesélnek a betegségről és a vele járó mindennapi nehézségekről. Részletek !

Egy hozzászólás miatt kezdett el gyanakodni

Janetben meglepő módon egy Instagram-komment ébresztette fel a gyanút. 2021 márciusában posztolt egy fotót a képmegosztó oldalra az otthoni munkaállomásáról. A felvételt egy hosszabb szöveggel is kiegészítette, amelyben leírta, hogy leginkább egy kisgyerekhez tudja hasonlítani önmagát, aki minden játékot kivesz a dobozból, aztán végül valami egészen mással kezd el foglalkozni. Azt is megemlítette, hogy 10 projekten kezdett el dolgozni, de csak egyet fejezett be, és hogy bár óriási rendetlenséget képes csinálni, mégsem jelent számára gondot eligazodni benne. Ehhez a fotóhoz kommentelt Janet egyik ismerőse, méghozzá a következőt: "Vizsgáltak már ADHD miatt? Mert a leírtak alapján tankönyvi eset vagy."

Sokaknál csak felnőttként derül ki, hogy ADHD-sok.
Sokaknál csak felnőttként derül ki, hogy ADHD-sok. Fotó: Getty Images

Bár Janet először nem vette komolyan a dolgot, később mégis megkereste az ismerősét, és kérte, hogy beszéljenek részletesebben is a témáról. "Olyan volt, mintha az agyam egy korábban sötét zugát hirtelen megvilágították volna - minden irányból lámpák világítottak rá valamire, ami mindvégig ott volt, csak nem láttam."

"Határozottan ADHD-s vagy"

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Janet ezt követően elment a háziorvosához , aki megállapította, hogy valóban ADHD-val küzd. "Méltó ellenfél lenne pókerben: a viselkedése semmit sem árult el, miközben egy diagnosztikai kérdőív segítségével kikérdezett engem. Fogalmam sem volt, mit fog mondani a végén. Amikor befejeztük, várt egy percet, majd kijelentette: 'Igen, határozottan ADHD-s vagy.' Meglepetésemre találtam egy másik szakértőt is, aki ugyanazon a véleményen volt, mint a háziorvosom, így kétség sem férhetett hozzá, hogy tényleg érintett vagyok."

Egy új élet

Imposztor-szindróma: csalónak érzik magukat, pedig nem azok "Nem vagyok elég jó", "Csak szerencsém volt", "Előbb-utóbb rájönnek, hogy semmit sem érek" - ha önnek is vannak ilyen vagy ehhez hasonló gondolatai, annak ellenére, hogy alapvetően sikeres, elképzelhető, hogy imposztor-szindrómában szenved. De mi az az imposztor-szindróma, és mit lehet tenni ellene? Részletek .

Mint arra a nő rámutatott, sokan gyanítják, hogy ADHD -juk van, de évekbe kerül, mire olyan orvost találnak, akinél a diagnózis felállításához szükséges szakértelemmel bír, és fény derül a zavarra. Janetnek szerencséje volt, ő pár nap alatt kézhez kapta a diagnózist - az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy négy évtizedig élt úgy, hogy nem tudott az ADHD-járól és az ezzel kapcsolatos problémáiról. "Néha elgondolkodom azon, hogy ha korábban diagnosztizálnak, vajon megtanultam volna-e, hogyan legyek kedvesebb magammal, esetleg kevesebbet szenvedtem volna-e az imposztor-szindróma miatt. Bár ezt most már sosem tudom meg, arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy így, a diagnózis fényében milyen lesz az új - remélhetőleg közel sem olyan stresszes - életem."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra